65 éves Varga Miklós

Ma 65 éves Varga Miklós énekes, színművész, rockzenész. Sokoldalúságát mi sem hangsúlyozza jobban, minthogy egyaránt megfordult a rockzenei deszkákon és színházban is, ami rendkívül nagy hangterjedelmének is köszönhető.

István király, Petőfi Sándor, Dózsa György és Jézus Krisztus – a közös bennük Varga Miklós, aki már mindannyiukat alakította zenés darabokban, méghozzá nem akármilyen szinten.

OTT VOLTUNK: Felemelő volt az István, a király rockopera (FOTÓK)

A Pandora’s Box eredeti felállásának volt frontembere 1980-82 között, 1984-ben hozta létre a több lemezt is készítő Varga Miklós Band nevű formációt, 1990-től pedig szólóénekesként lép színpadra.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A Varga Miklós és a Band 2005-ben jött létre, mai tagságában a névadó frontember mellett a fiatal tehetséges Kristóf Martin gitáros, a billentyűzés mellett produceri munkáiról is ismert Retzler Péter, és Berczeli Csaba basszusgitáros, a doboknál Borbély Zsolt, valamint vokalistaként az ugyancsak énekes Toldi Tamás.

Koncertjeiken rockoperák dalai mellett Varga Miklós egykori zenekarai slágereit és szólópályája legjobb számait hallhatjuk a koncerteken. Jól megfér egymás mellett az Őrült lány és az Oly távol vagy tőlem, vagy éppenséggel a Nemzeti dal és a Zöld, a bíbor és a fekete.

A járványra reagálva új szöveggel dolgozták fel Varga Miklós slágerét – Európa 2020

Legismertebb dala a generációkon átívelő sláger, az Európa.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Régen várt új lemeze, az Ébredés (száz év magány után) a trianoni békediktátum 100. évfordulójára jelent meg 2020-ban.

Új klipet és lemezt jelentetett meg Varga Miklós

Roni, ATEMPO.sk