Páger Antal legendás színművész az emigrációban festőként is sikeres lett

Páger Antal legendás színművész az emigrációban festőként is sikeres lett

Páger Antal Kossuth-díjas színművész, kiváló művész Iparoscsaládban, Makón született 1899. január 29-én. Édesapja, Páger Sándor csizmadia volt, édesanyja, Czimbrik Rozália jegyszedőként dolgozott a makói Hollósy Kornélia színháznál, fiát gyakran elvitte az előadásokra. Hét testvére közül négy korán meghalt.

Gyermekkorában a zene és a festészet érdekelte, később fordult a színház felé. Iparos apja nem pártolta fia művészi érdeklődését, összetörte hegedűjét és festőállványát (Páger azután 45 évig nem vett ecsetet kezébe).

Az érettségit követően Budapesten akart továbbtanulni. Lakatossegédként dolgozott, majd aratómunkásnak állt, hogy a leendő tandíjára valót összeszedje. Az egyetem orvosi karán nem volt már hely, így a jogi karra iratkozott be. Az évnyitóig visszautazott szülővárosába, ahol szórakozásból részt vett néhány műkedvelő előadáson. Az egyik ilyet követően felkereste a székesfehérvári színház titkára, és felajánlotta neki, hogy menjen el Fehérvárra színésznek.

Az első világháború alatt az olasz fronton szolgált. Utána visszakerült társulatához, Székesfehérvárra (1919–1922), majd játszott a kecskeméti színházban (1922–1924), a Pécsi Nemzeti Színházban (1924–1925). Nagyváradon, az 1925–1926-os évadban, majd 1926 és 1930 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. Szegedről Beöthy hívta 1931-ben Budapestre, ahol kezdetben az Andrássy úti Színházban, majd a Magyar Színházban játszott egy-egy évadot. Hamarosan sztárnak számított: 1937 és 1939 között a Vígszínházban akkoriban horribilisnak számító gázsit, fellépésenként 250 pengőt kapott.

 

 

A színházi szerepek mellett kedveltté vált a filmszakmában is. 1932-ben lépett először a felvevőgép elé. Kabos Gyulával és Dajka Margittal eljátszotta a Piri mindent tud című film egyik főszerepét, ám a filmvígjáték a jó poénok ellenére anyagilag megbukott. Úgy gondolta, hogy többé már senkinek nem kell a filmszakmában. Ám ezután

több mint kétszáz filmet, tévéjátékot forgatott élete során.

Megsokasodott filmszerepei közepette végezte színpadi feladatait. Pontos, korrekt munkáját, ugyanakkor hallatlan mély belső átéléssel megformált szerepeit megszerette a filmszakma, s a közönség kedvencévé is vált, így egyre több filmes feladatot kapott. Az 1944 előtti filmek legtöbbet foglalkoztatott színészeinek egyike volt. „Rengeteget dolgoztam, de megkértem, és meg is adták, ami kijárt” – vallotta egy riporteri kérdésre. A magyar filmgyártás akkori rendszere a kevés próbával tökéletes alakításokat és a kevés korrektúrát, új felvételt igénylő színészi munkát értékelte a leginkább, mert egy-egy felvétel elhúzódása a magas kauciók és stúdióbérlési felárak folytán jóval nagyobb előállítási költséget jelentettek, így a kezdők bizonytalankodására nem, vagy csak alig volt lehetőség.

A filmgyártók inkább vállalták a magasabb, ún. sztárgázsit is, mint a néhány napos felvételcsúszást. Talán ennek a rendszernek köszönhetően jelent meg annyiszor a filmvásznon az akkori idők legnagyobb színészei között Páger is.

 

 

1933-ban ismerkedett meg az akkor az első feleségétől már elvált Páger a 21 éves Komár Juliskával, akivel 1933. május 16-án az Erzsébetvárosban házasságot kötött. Ekkor ugyanis az Akácfa utcában lakott. Utána kezdték el építeni az úgy nevezett Páger-villát az Orbán-hegyen, a Tamás utcában, majd itt születtek meg lányai, Judit (1940) és Júlia (1942) is.

A háború előtt a művészvilágban jobboldali nézeteket képviselt, antiszemita művekben is szerepelt. Egyik pártba sem lépett be, de színészi hírneve botlásait is felnagyította. A szovjet csapatok érkezése előtt, 1945. március 28-ról 29-re virradó éjjel lépte át az osztrák határt. 1945-ben belügyminiszteri rendelettel filmjeit irredentizmus vádjával indexre tették, és megtiltották azok további forgalmazását.

1948. január 24-én – két évi ausztriai és hét hónapi franciaországi tartózkodás után – Argentínában telepedett le.

Buenos Airesben festő-grafikusként dolgozott. Önálló tárlata volt Venezuelában, Brazíliában a São Pauló-i Biennálén pedig 45 képpel szerepelt.

1948–54 között az argentínai Magyar Színjátszó Társaság vezetője volt. 1951-ben megkapta az argentin állampolgárságot. 1954. augusztus 14-én a Buenos Aires-i Casa de Catalunya színháznál az ő rendezésében, díszlettervezésével és főszereplésével bemutatták Curt Goetz A montevideói ház c. színdarabját. Az 1955-ös évtől kezdődően csak vendégjátékokon vett részt. 1956 augusztusában Bécsből, kormányengedéllyel, a számára biztosított különrepülőgéppel hazatért Magyarországra. Az októberi forradalom eseményeitől távol maradt, így hazatelepülése a kommunista kulturális diplomácia sikere volt.

 

 

Sikerei ellenére igazi otthonra nem talált az emigrációban, és sokszor gondolt a hazatérésre, rettegve a várható megaláztatásoktól.

Hazatérése után hamar kiderült, hogy népszerűsége töretlen, első színházi fellépésén a közönség hatalmas tapsviharral fogadta. Második fénykorában több mint száz tévéjáték és film főszerepét játszotta el, miközben szinte haláláig a Vígszínház színpadán volt,

utoljára a Kőműves Kelemen Vándorának énekes-táncos szerepében láthatta a közönség.

Visszakapta egykori villáját, újra megnősült, harmadik felesége Szilágyi Bea (1908–1987), színművésznő, a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára; a Színház- és Filmművészeti Szövetség főtitkára volt.

Klasszikus és modern darabokban, tragédiában, komédiában, groteszkben egyaránt kiválóan alakított. Számtalan kisembert formált meg hitelesen, naturalizmusba hajló parasztábrázolása újdonságnak számított. Időskori szerepei mély humánumot sugároztak.

A hatvanas évek elejétől több magyar filmsiker részese volt: Dálnoki Miklós Béla szerepét játszotta a Honfoglalás című filmben, Kéri építészmérnököt a Fűre lépni szabadban, Tamburás szerepét a Hattyúdalban, Elnök Jóskát a Húsz órában. 1964-ben a cannes-i fesztiválon a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat kapta – megosztva Saro Urzìval – Vajkay Ákos megformálásáért Ranódy László Pacsirta című filmjében. Ezután 1965-ben Kossuth-díjat is kapott.

1986. december 14-én délután otthon készült az esti előadásra. Ebéd után érezte, hogy hőemelkedése van. Szólt feleségének, hogy nem érzi jól magát, és aggódott, hogy rendbe jöjjön az esti előadásra. Hamarosan felszökött a láza, és nem használt a gyógyszeres lázcsillapítás sem. Orvos jött hozzá. Végül úgy döntött, hogy lemondja az esti előadást. Mentővel a Kútvölgyi kórházba szállították, de egy óra múlva meghalt. Csaknem 88 éves volt.

ATEMPO.sk