Sose halunk meg - Koltai Róbert születésnapjára

Sose halunk meg - Koltai Róbert születésnapjára

Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja Budapesten született 1943. december 16-án. Gyermekkorát Sztálinvárosban töltötte.

1968-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1971-ben házasságra lépett Pogány Judittal. Pályáját a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, de játszott a pécsi és a budapesti Nemzeti Színházban, valamint a Veszprémi Petőfi Színházban is. 1995-től a József Attila Színház vendégművésze, majd művészeti vezetője is volt.

Az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar színházművész; országos ismertséget azonban filmszerepei illetve filmrendezései biztosítottak számára.

 

 

Már fiatalon kapott feladatokat filmekben, azóta olyan alkotásokban szerepelt, mint a Pókfoci, a Csók, Anyu, a Gyermekrablás a Palánk Utcában, a Szívzűr, a Panelkapcsolat, az Indul a bakterház, a Csapd le csacsi!, a Hyppolit. Filmrendezőként is sikeres, dráma és a humor elegyeit vegyítő filmjeiben ő maga is szerepel, és legtöbbször olyasmit mesél el, ami vele vagy hozzá közel álló emberekkel történt.

1992-ben debütált filmrendezőként, ekkor készült el a mind itthon, mind külföldön igen nagy sikert aratott Sose halunk meg című filmje, melyet 1994-ben a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjért is neveztek.

Szerepelt a Patika, Drága örökösök sorozatban, és ő készítette többek közt A miniszter félrelép, a Csocsó, avagy éljen május elseje! filmeket is.

 

 

„A gyerekkorom? Költözés Sztálinvárosba, majd vissza Pestre, és foci minden mennyiségben Olvasni is azért tanultam meg már négyévesen, hogy kedvemre böngészhessem a Népsportot… A futball iránti szerelmet édesapámnak köszönhetem, mint ahogy azt is, hogy hamar beláttam: a lelkesedés nem elég, nem vagyok igazi tehetség.

Bezzeg a színjátszás! Már egészen fiatalon komoly sikereket értem el: 12 évesen "Sztálinváros legjobb ifjú szavalója" lettem! A mű, amellyel kiérdemeltem ezt a megtisztelő címet, végigkísérte egész későbbi életemet, számtalan önfeledt percet szerezve még ma is a közönségnek: ez Tyihanov Pohárköszöntője.

A kezdeti sikereken felbuzdulva, friss érettségivel a zsebemben rögtön neki is rugaszkodtam a Színművészeti Főiskola felvételijének. Már az első rostán kivágtak. Ez nagyjából el is vette a kedvem az egésztől: kereskedelemtechnikát tanultam két évig. Rá kellett jönnöm, hogy akkor inkább a színészet… bár továbbra sem voltam egy hősszerelmes alkat, másodjára mégis felvettek. Az első színházi siker egy vizsgaelőadás, a Gondnok; akkor elkapott valami, ami azóta is sodor tovább újabb szerepek, rendezések, később a film felé.

 

 

Vannak néhányan, akik különösen fontosak a számomra: az egyik legfontosabb te vagy, a néző. Ha te nem vagy, az én létjogosultságom is megszűnik. Szeretnék minél többet adni neked, de ehhez szükségem van arra, hogy megbízz bennem.

A játék az életem, nem tiltakozom, ha ezt a szememre veted. De ne feledd: én nem csak veled, érted is játszom.”

 

Munkásságát többek közt 1976-ban Jászai Mari-díjjal, 1998-ban Karinthy-gyűrűvel, 2020-ban Madách-díjjal ismerték el. 2020-ban örökös tag lett a Halhatatlanok Társulatában.

Roni, ATEMPO.sk / koltairobert.hu