Piros Ildikó, az ezerarcú színésznő

Piros Ildikó, az ezerarcú színésznő

Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész Kecskeméten született 1947. december 23-án.

Számtalan színdarabban játszott országszerte, szinte nincs olyan karakter, amit ne formált volna meg.

Szülővárosában érettségizett, majd elsőre felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1200 jelentkezőből választották ki a legjobb tizenkettő közé. A főiskolára édesanyja unszolására jelentkezett, miután édesapját már 13 éves korában elvesztette.

 

 

A Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályába járt többek között Kern Andrással Sunyovszky Szilviával és Verebes Istvánnal. Másik tanára a főiskolán Vámos László volt. Mint harmadéves hallgató 1968-ban a Madách Színházban Dürrenmatt Nagy Romulus című darabjában lépett először színpadra.

 

Piros Ildikó

 

1970-ben végzett a főiskolán, majd 37 éven át a Madách Színház tagja (2007-ig), bár Várkonyi Zoltán is szerette volna szerződtetni a Vígszínházhoz. A Madáchban sokat dolgozott együtt Ádám Ottó rendező, igazgatóval.

2007 és 2012 között Soproni Petőfi Színház társulatának tagja. 2010-től a Turay Ida Színházban is játszik.

 

 

2000–2014 között a Magyar Táncművészeti Főiskola színészi játék tanára volt.

Filmszerephez 1966-ban jutott, és két évvel később Hintsch György A veréb is madár című vígjátékában az egyik női főszereplő figuráját játszotta. Legismertebb szerepeinek egyike a Szabó Magda regényéből készült, 1978-ban bemutatott Abigél című tévésorozat, melyben Zsuzsanna testvér alakját formálta meg. 2016-ban szerepelt Kovács Ákos Ugyanúgy című dalának videóklipjében. Még ugyanebben az évben a Pécsi Országos Színházi Találkozó díszvendége volt.

 

 

Az elismerések sem maradtak el, a kiváló színésznő többek közt Kossuth- és Jászai Mari-díjas, valamint érdemes művész is. 2021-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választották. 2023-ben pesig Örökös tag lett a Halhatatlanok Társulatában.

Első férje Pintér Tamás volt (1969-től), akivel csak néhány évig tartott a házasságuk. Egy közös fiuk született. Második férje Huszti Péter, akivel 1975-ben kötött házasságot és szintén van egy közös fiuk.

 

 

ATEMPO.sk
Fotó: Turay Ida Színház, Urbán Tamás / Fortepan