Márkus László, aki imádott játszani

Márkus László, aki imádott játszani

A felvidéki gyökerekkel rendelkező Márkus László Kossuth- és háromszoros Jászai Mari-díjas színművész, sokoldalú, rendkívüli tehetségű művész volt, jellegzetes humorát bohózatokban, vígjátékokban mutatta meg, de mély jellemláttató képessége a drámai szerepekben is utánozhatatlanul érvényesült.

Budapesten született 1927. június 10-én. Édesapja Márkus Endre (1900) magánhivatalnok, egy gazdag budapesti bankárcsalád legifjabb tagja. Édesanyja Fleischmann Margit (1902-1993), pozsonyi zsidó kereskedőcsalád gyermeke.

Márkus Endre feleségével és egy szem fiával előbb az Andrássy úton, majd a Katona József utcában lakott nagyméretű polgári lakásban; a cselédek mellett volt egy úgy nevezett Fräulein is, akitől Márkus László megtanulta a német nyelvet. Szülei 12 évnyi házasság után, 1938-ban elváltak.

 

 

Már elemi iskolás korától kezdve gyakran ücsörgött az iskola helyett inkább mozikban, nem is volt jó tanuló. 1934–1945 között tanulmányait több különböző intézményeben folytatta. A középiskolát 10 évesen a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban kezdte, innen egy év után eltanácsolták, akkor került a kaposvári Gróf Tisza István Református Gimnáziumba. Első teátrumi élményét Lakner bácsi gyerekszínháza jelentette, ahová szereplőnek is jelentkezett, de a lámpaláztól alig tudott megszólalni.

A nyilasuralom alatt édesanyjával származásuk miatt - saját állítása szerint - összesen tizenkétszer a Dunához vezényelték, szerencsével azonban mindig megmenekültek.

A háború végén elköltözött édesapjához Szegedre, hogy ott fejezze be a gimnáziumot. Végül jól fizetett magántanárok vizsgáztatták le a hetedik, nyolcadik osztály anyagából. 1945-ben Szegeden Lehotay Árpád magántanítványa lett. Az év december 22-én Zilahy Lajos A tizenkettedik óra című darabjában lépett először színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Később alakította Arzént Molnár Ferenc A hattyú című darabjában, valamint a hóhért Az ördög cimborájában.

 

 

Édesanyja 1946-ban feleségül ment Fráter Gedeonhoz, az Operaház karnagyához, akit Márkus László apjaként szeretett. Később, kapcsolatai révén, ő maga is sokat segítette a fiát a színművészeti főiskolára való bejutásért.

1947–1951 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol Lehotay Árpád volt az osztályfőnöke. Negyedéves vizsgaelőadását 1951 júniusára hirdetették meg: a Major Tamás rendezte Úrhatnám polgárban játszaná Jourdain urat, azonban néhány nappal a bemutató előtt őt és édesapját a rendőrök a Békés megyei Okány községbe telepítették ki. Tíz napon keresztül művelt arisztokraták, polgári értelmiségiek társaságában kapálta a cukorrépát. Major Tamás közbenjárására Márkusék visszatérhettek a fővárosba. 1951-ben megszerezte színészdiplomáját.

Ezután behívták katonának, azonban mivel hirtelen rosszullétek és súlyosabb kórok tünetei jelentek meg nála, a szolgálat nehezebb részeit nem kellett teljesítenie. Hotti Éva ajánlotta be Márkust Téri Árpádnak, a debreceni Csokonai Színház igazgatójának, ahol 1951. november 1-jén meg is kezdte működését. 1956-ban elnyerte első Jászai Mari-díját a Hamlet Claudius szerepéért. 1956. október 23-ára Goldoni Két úr szolgája c. darabjának főpróbáját tűzték ki, azonban a nézőtér üres maradt a forradalom miatt, amiért Márkus felháborodott.

"Őrjöngtem. Egyesek csitítgattak, hogy mit képzelek, amikor forradalom van, én meg hisztizek egy szerep miatt. Meg voltam sértődve! Ne vessen meg ezért senki. Engem az érdekelt, hogy tele legyen a nézőtér és tapsoljanak a sikeres alakításomnak."

 

 

1957-től haláláig a fővárosi Madách Színház tagja volt. Márkus László színpadon túli világában Kiss Manyit és Pécsi Sándort mondta barátjának, akik komédiás lényükkel egyben színészi idoljai voltak. Miközben sok kolléga került közel a szívéhez, köztük Körmendi János, Almási Éva, Domján Edit, Gábor Miklós vagy Sztankay István. Kiss és Pécsi halálát követően Márkus Lászlónak az édesanyja volt az egyetlen, akivel mély kapcsolatban maradt, amit szüntelen viták fűszereztek. Külön lakásban laktak, de egymás közelében. Sokat költött magára és szeretteire. Karácsonykor még a színház kazánfűtőjének is ajándékot vett. 1975 őszén mutatkoztak először betegsége tünetei, ugyanis leukémiában szenvedett. 1982-ben megműtötték, ezután másfél évre elhagyta a színpadot, kezeléseken esett át, miután látszólag felgyógyult és újra játszott. 1983-ban megkapta a Kossuth-díjat, rá egy évre jelent meg Harangozó Márta vele készített interjúkötete.

1985. december 30-án, a szilveszteri tévéműsor próbafelvétele után, az öltözőjében hunyt el.

Sokoldalú, rendkívüli tehetségű művész volt, jellegzetes humorát bohózatokban, vígjátékokban mutatta meg, de mély jellemláttató képessége a drámai szerepekben is utánozhatatlanul érvényesült. Maga is elismerte, hogy saját külön világában él, önző és magának való, de nem korlátolt. Emlékezetes figurákat teremtett Molnár Ferenc, William Shakespeare és Molière darabjaiban. Számtalan film- és televíziós szerep, rádiófelvétel őrzi munkáját. Filmen először az Ütközet békében című 1951-es alkotásban tűnt fel, majd olyan klasszikusokkal folytatta, mint a Két félidő a pokolban, A tizedes meg a többiek, a Régi idők focija. Utóbbi produkcióban Latinovits Zoltán és Őze Lajos partnereként alkotott maradandót.

 

 

Számos karaktert formált meg filmeken, emlékezetes a Meztelen diplomata főszerepe és Az ötödik pecsétben nyújtott alakítása. Szívesen énekelt sanzonokat, operetteket (két lemeze is megjelent), gyakran lépett fel a rádió és a televízió kabaréműsoraiban, sőt két népszerű rajzfilmfigura, Béni és Kukori is az ő hangján szólalt meg. Nem válogatott a szerepek között, imádott játszani.

Bár egyesek szerint homoszexuális volt, valószínűbb, hogy egy fiúgyermekeknél előforduló, de kivizsgálatlan rendellenesség következtében felnőtt korára aszexuálissá vált, ami magánéletére és pályájára is kihatott. Foglalkoztatta a házasság gondolata, gyermekre is vágyott. Akadt is volna feleségjelölt, azonban Márkus külön lakásban képzelte volna el életüket.

Háromszor kapott Jászai Mari-díjat (1956, 1963, 1972), 1982-ben pedig Kossuth-díjjal is elismerték munkásságát.

ATEMPO.sk
Fotó: Fortepan