Ha te tudnád amit én - Herczku Ágnes, a népdalénekesnő

Ha te tudnád amit én - Herczku Ágnes, a népdalénekesnő

Táncművésznek készült, majd néptáncot tanult, aztán Budapestre kerülve kiderült róla, generációja egyik legtehetségesebb népdalénekesnője.

Herczku Ágnes 1975. január 3-án látta meg a napvilágot Budapesten. Családjában mindenki szerette a zenét, édesanyja a Bodrog Néptáncegyüttesben táncolt. Erdélyi származású nagymamájától sokat tanult a népművészetről. Tizenkét éves volt, amikor táncolni kezdett. Először jazzbalettet tanult, majd más stílusokkal is megismerkedett. Meghatározó időszak volt életében a középiskola, melyet Sárospatakon végzett, és ahol zenét és szolfézst is tanult. Ekkor kezdett ismerkedni a népzenével, miközben autodidakta módon tanult énekelni.

Azokat a dalokat kedvelte elsősorban, amelyek bonyolult díszítéseket tartalmaztak, ezek megtanulása igazi kihívást jelentett számára.

A Miskolci Egyetemen történelem-tanári diplomát szerzett, de a táncot az egyetemi évek alatt is folytatta, sőt tanítani is elkezdett. Ezt követően elvégezte a Táncművészeti Főiskola moderntánc-pedagógia szakát.

 

 

1997-ben felvételt nyert a Honvéd Együttes tánckarába, de közben szívesen foglalkozott az énekléssel is. Novák Ferenc, Rossa László valamint Agócs Gergely támogatásával egyre gyakrabban próbálhatta ki magát, mint népdalénekes, így lett tagja egy évvel később a Honvéd Együttes kísérőzenekarának, a Hegedős-nek – mely 2001 óta Fonó Zenekar néven működik –. Agócs Gergellyel gyakran járt gyűjteni is, magyarokhoz, cigányokhoz és ruszinokhoz.

1998-ban elnyerte a Bartók Rádió I. Népzenei versenyének Különdíj-át, a következő esztendőben pedig megkapta az év felfedezettjének járó eMeRTon díj-at.

2003-tól az éneklésé lett a főszerep a fiatal művész életében. Ekkor Kelemen László meghívására a Magyar Állami Népi Együttes-be került, mint énekes szólista. Népdalénekesként állandó közreműködője az Állami Népi Együttes zenekarának, a Nikola Parov Quartet fellépéseinek, valamint két nagyszerű énekesnő, Bognár Szilvia és Szalóki Ági társa a Szájról szájra produkcióban.

 

 

 

Évekig tevékeny részt vállalt a Fonó Zenekar illetve Pál István "Szalonna" és Bandája sikereiben. Mindezek mellett részt vesz a Lakatos Róbert által vezetett Rendhagyó Prímástalálkozó elnevezésű népzenei produkcióban is.

Legfrissebb formációja, a Herczku Ági és a Banda mögött zeneszerzőként, zenekarvezetőként, producerként és multiinstrumentalistaként Nikola Parov áll, régi kollégákkal, mint Födő Sándor "Fodo", Wertetics Szlobodán. A Banda fiatal tehetséges vonós tagjai: Hegedűs Máté és Pálházi Bence hegedűn, Fekete Márton "Kispuma" brácsán, Molnár Péter pedig nagybőgőn játszik. A Banda első lemezével kimagasló sikereket ért el többek között a Songlines Magazin világzenei ranglistáján. A 2015-ben Budapesten megrendezett WOMEX-en adott koncertjüket a Fonó Records jelentette meg.

 

 

2014-ben a Fölszállott a páva műsorvezetőjeként is bemutatkozott.

A népzene mellett Herczku Ágnes más műfajokba, így a világzene, a pop és a jazz világába is gyakran tesz kirándulást.

Dolgozott már együtt többek között Juhász Gábor-ral, Vasvári Pál-lal, Bornai Tibor-ral, Borbély Mihály-lyal, Herbie Mann-nel, a Balkan Fanatikkal és Dj Palotai-val. A többszörös eMeRTon díj-as énekesnőt 2007-ban Bartók Béla Emlékdíj-jal tüntették ki, egy évvel később pedig átvehette a Magyar Művészetért Díj-at. 2014-ben Érték-díjban, 2016-ban pedig Liszt Ferenc-díjban is részesült. 2019-ben a Magyar Állami Népi Együttes Örökös Tagjává választották.

EZ, ATEMPO.sk / Népzene klub