Jolika és Icuka is volt már - Bach Szilvia parodista, humorista

Ma ünnepli születésnapját Bach Szilvia színésznő, humorista, parodista, énekes.

Budapest született 1961. január 12-én. 1968–1976 között Budapest VI. kerületi Labda utcai Általános Iskola tanulója volt, majd 1979-ben a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskolában érettségizett, ezt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, de nem járt sikerrel.

1975–1979 között többször feltűnt a tévében is (Forgószín, Előttem az utódom, Amatőrök is elkezdhetik), 1977–1980 között tagja volt a KISZ Művész Együttesének. Először a Ki mit tud?-on lépett fel. 1980–1983 között játszott Az abszurd mese című musicalben, amelyben a Didergő királynő legkisebb fiát, illetve a banya és tündér szerepét alakította. Szerepelt a Mikroszkóp Színpadon, valamint a Pince Színházban a Szatíra kínpad abszurd darabban.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

1990-ben első helyezett lett a Humorfesztiválon. 1990–1995 között rendszeresen szerepelt a Rádiókabaréban, az első önálló tévészereplésére 1992-ben került sor Bach Show címmel.

1993-ban Kalóz TV címmel show műsora volt az MTV-ben. 1995-ben Siófokon önálló show-val jelentkezett, majd 1997-ben megalapította együttesét Migrén néven. Fellépett a Fábry Show-ban, a Hálózat TV-ben, a Maksavízióban.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Első zenei tragikomédiáját 2006-ban mutatták be Alt-Duett címmel a kassai Thália Színházban,

ezt később Egerben, Siófokon és Pécsett, valamint a Budapesti Thália Színházban is játszották. 2006-ban a Pécsi Nemzeti Színházban B.J. Benet: Színésznő című darabjában, Assunta-Roccát alakította. 2007-ben új tragikomédiát írt Bőrönd címmel.

2017. december óta Jolika, a cigány asszony szerepét írja, és adja elő, a Dumaszínházban. Dalszövegírással és festészettel is foglalkozik.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Lánya, Danics Dóra 2013-ban megnyerte az RTL Klub X-Faktor című zenei tehetségkutató műsorának negyedik évadát.

Munkásságát 1992-ben Teátrum díjjal, 2010-ben Megyei Prima Díjjal jutalmazták.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

EZ, ATEMPO.sk