Tíz dal a születésnapos Tóth Gabitól

Tóth Gabi énekesnő a 2005-ös Megasztárnak köszönhetően lett közismert. Tapolcán született 1988. január 17-én. Testvére Tóth Vera, aki szintén énekesnő, a 2003/2004-es Megasztár győztese.

Testvérének is köszönhetően 2004 őszén indult a Megasztár második szériájában, ahol a harmadik helyezést szerezte meg, s egyben ő volt a legjobb helyezést elért női előadó. Ezáltal elnyerte a „2005 legjobb női hangja” címet.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

2005-ben megjelent Fekete virág című debütáló albuma, melyről két videóklip készült el, a Fekete virág és a Vágyom rád című dalokból. A lemezbemutató koncert 2006-ban a Művészetek Palotájában volt, az est folyamán az élő zenekari kíséret a TNT együttes volt. 2007-ben megjelenik a Szívemet adnám című kislemeze, amelyhez videóklip is készült. Még ebben az évben a VIVA újonnan induló A Stáb című valóságshow-jában Mark, AFC Tomi és Zimány Linda mellett főszerepet kapott, amely a VIVA legnézettebb műsora lett.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

2008-ban a Tiszta Fejjel Projekt egyik kampányarca lett Tóth Gabi. Még ez év tavaszán leforgatták az Érte megérte című dalhoz a videóklipet. A dal szerzője Kasza Tibor. 2009-ben elkezdik Tóth Gabi második nagylemezének számait felvenni, illetve elkészül legújabb klipje a Salalla című dalhoz. A következő évben megjelenik a második stúdióalbuma Elég volt! címmel.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

2010-ben a magyar X-Faktor egyik sztárfellépője, illetve felvette a Való Világ című valóságshow-sorozat negyedik szériájának főcímdalát, mely az Üdvözöl a Való Világ címet kapta. A dal annyira sikeres lett, hogy végül az ötödik, hatodik és a hetedik szériában is hallható volt. Az X-Faktor második és harmadik évadában a Mentorházban Malek Miklós mentorsegédje volt.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

2012-ben elindult A Dal című műsorban, melynek keretén belül a nézők és a szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Magyarországot a 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon. Tóth Gabi egészen a döntőig jutott a Nem kell végszó című dalával, de győzni végül nem tudott. Dala a MAHASZ kislemezeladási listájának negyedik helyéig jutott.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

2013-ban az X-Faktor egyetlenegy női mentora (zsűritagja) volt Geszti Péter, Szikora Róbert és Alföldi Róbert mellett. Ugyanebben az évben felvette az Éjjel-nappal Budapest című népszerű magyar sorozat főcímdalát.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Egy évvel később, 2014-ben is visszatért a tehetségkutató műsorba, továbbra is mentorként Alföldi Róbert, Szikora Róbert és Szűcs Gábor (Little G Weevil) mellett ülve. 2015-ben az RTL Klub-tól átigazolt a TV2-höz és részt vett a csatorna Sztárban Sztár című produkciójában. Gabi a harmadik helyen végzett a zenés show-műsorban. 2016-ban ismét az X-Faktor mentora Gáspár Laci, Puskás Péter és ByeAlex mellett, ő volt a 2016-os X-Faktor győztes mentora.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A Dal 2017-be is bejutott a Hosszú idők című szerzeménnyel, melyet Freddie Shumannal és Lotfi Begivel közösen adott elő és jutott el a döntőig. 2017-ben a Sztárban sztár +1 kicsi zsűritagja volt, majd 2019-ben és 2021-ben is Sztárban sztár leszek! ítészei között is ott volt.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

2019-ben férjhez ment Krausz Gábor séfmesterhez. Kislányuk Hannaróza 2019 decemberében született.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

ATEMPO.sk