Eddie Van Halen, a 20. század egyik nagy hatású gitárosa

Eddie Van Halen holland születésű amerikai gitárost máig a 20. század egyik nagy hatású gitárosának tartják. Zenekarával, a Van Halennel 1978-ban adták ki első lemezüket, mellyel megváltoztatták a rockgitározás arculatát.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Eddie Van Halen Amszterdamban született 1955. január 26-án, majd a család testvérével, Alexxel együtt 1962-ben a kaliforniai Pasadenába költözött át.

Édesapjuk, Jan Van Halen már Európában is aktív zenész volt, klarinétozott, szaxofonozott, így nem csoda, hogy a fiúk is korán elkezdtek zenélni. Már az általános iskolában is volt zenekaruk, a The Broken Combs, amelyben Edward zongorázott, Alex pedig szaxofonozott. Nem sokkal később Edward dobolni kezdett, Alex pedig flamenco gitárleckéket vett, de hamar kiderült, hogy ha cserélnek, mindenki jobban jár. Középiskolás zenekaruk a Genesis nevet viselte, ahol már a rádiós slágerek mellett legendás rockdalokat is előadtak, főként Cream-klasszikusokat, mivel Eddie legnagyobb példaképe ekkortájt Eric Clapton volt. Robin "Rudy" Leirin, Edward gitártechnikusa így emlékezett vissza a fiatal Edwardra: Aztán Mammoth lett a zenekar neve és a helyi templom pincéjében játszották minden nap a Hendrix- és Cream-dalokat, hétvégén pedig játszottak, ahol csak tudtak: iskolákban, partikon, alkalmanként még a barátok nappalijában is. Edwardot végül kirúgták az iskolából joint birtoklása miatt, de ekkor már a hollywoodi klubokat célozták meg, az új énekessel, David Lee Roth-szal. Michael Anthony basszusgitáros csatlakozásával jött létre a legendás felállás, először egy Black Sabbath-szám nyomán Rat Salade, majd Van Halen néven.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Eddie Van Halen ekkor kezdett dolgozni a kétkezes tapping technikán, ami nemsokára védjegyévé vált. Hamar a környék legjobb gitárosaként kezdték tisztelni. Ron Masterjohn rajongó a korai Van Halen koncertekről: Eddie olyan dolgokat játszott a gitáron mint senki más. Tökösen, telten szólt a gitárja, korábban sosem hallott hangerővel, pedig nem egyszer a fal felé fordította az erősítőjét. Ebben az időben javasolta neki Alex, hogy a kétkezes, tappingelős trükkjeit háttal a közönségnek játssza, nehogy valaki lemásolja.

A zenekar 1978-ban adta ki első lemezét melyen Eddie forradalmasította a gitározást. Kiutat mutatott a blues-ból, akkoriban hihetetlennek számító sebességével és tapping trükkjeivel hamar a 80-as évek első felének legnépszerűbb gitárosa lett.

1979-ben a Guitar Player olvasói az Év Gitárosának választották meg az ekkor még csak 24 éves Edwardot, aki olyan gitárosokat előzött így meg, mint: Jimmy Page, Carlos Santana, Steve Howe, majd öt éven át mindig ő kapta a legtöbb szavazatot. "Eruption" című szólója pedig 2. helyezést ért el a Guitarist magazin listáján, ahol a 100 legjobb gitárszólót listázták.

Michael Jackson 1983-ban megjelent Beat It című dalában is ő játszotta az ikoniukus szólót.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Mivel a Gibson hangját szerette volna Stratocaster-jellegű, kényelmes testű, vibratókaros hangszerből hallani, saját gitárok építésébe fogott. Végül egy Fender Stratocaster testbe húrláb-hangszedőnek Gibson PAF pick-upot helyezett. Ez a hangszer a legendás Frankenstrat volt, egy olcsó, használt alkatrészekből házilag összefabrikált gitár, amit először feketére, majd fehérre fújt Schwinn bringafestékkel, végül vörösre pingálta, kiegészítve fekete és fehér kriksz-krakszokkal. A hangszer testét szigetelőszalag csíkokkal ragasztotta tele, ami szintén védjegyévé vált. Ez a gitár látható az első Van Halen album borítóján is, és az első érában ez volt a meghatározó hangszere. Érdekesség, hogy a kettes lemez hátsó borítóján látható fekete-sárga csíkozású "méhecske" gitárja ma már Dimebag Darrell koporsójában van.

Zenekara a Van Halen, a 80-as évek egyik legsikeresebb rockcsapata volt, mely sikerét még Sammy Hagar csatlakozása után is meg tudta őrizni. A zenekarban mindig is nagy egók csaptak össze, így 1996-ban Sammy Hagar kilépett. Ezt követően jött egy kevésbé aktív korszak egy gyengébben sikerült lemezzel (Van Halen III), és egy új énekessel (Gary Cherone). Majd további sikertelen próbálkozások.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

2007-ben újra színpadra állt a zenekarral egy óriási sikerű USA turné alkalmával az alábbi felállással: David Lee Roth, Alex Van Halen, Eddie Van Halen, valamint akkor 15 éves fia Wolfgang Van Halen.

Stílusa meghatározta a 80-as évek rock/metal gitározását, számos követője akadt, de hatása még ma is jelentős. A tapping-technika kifejlesztésével szerzett érdemeket, de precíz frázisaival, staccato riffjeivel, harmónia és dallamvilágával is hozzájárult hírnevéhez.

A 90-es évek elején saját gitárszériát tervezett az Ernie Ball cégnél, mielőtt az évtized közepén a Peavey-hez szerződött volna. A sebességcentrikus gitározás előfutára, melyet olyan későbbi játékosok fejlesztettek tovább, mint Yngwie Malmsteen, Paul Gilbert, George Lynch, Tony MacAlpine, stb. A tapping-technikája pedig többek közt Stanley Jordan, Jeff Wattson (ex-Night Ranger) fejlesztéseiben él tovább.

Hatása szinte felbecsülhetetlen, számos zenész nevezi meg példaképei közt, például Paul Gilbert, Zakk Wylde, Dimebag Darrell, Trey Azaghtoth, Mike Einziger, Ron Thal, David Readman, Doug Aldritch, Reb Beach, vagy Derek Sherinian.

65 éves korában hunyt el 2020. október 6-án a Santa Monica-i kórházban családja körében.

A rockvilág fejet hajt Eddie Van Halen emléke előtt

ATEMPO.sk