Aki életre keltette Vitéz Lászlót és Süsüt – Kemény Henrik bábművész emlékére

Aki életre keltette Vitéz Lászlót és Süsüt – Kemény Henrik bábművész emlékére

Kemény Henrik Kossuth-díjas bábszínész, kiváló művész volt Süsü és Vitéz László életre keltője.

Kemény Henrik 1925. január 29-én Budapesten született. A család bábosbódéjában nőtt fel, hatéves korában kezdett játszani. A bábozó családban már a nagyapa is a vásárokat járta bábjaival, a New Yorkban az MGM-nek dolgozó apja 1926-ban Hűvösvölgyben nyitott bádogbódét, és itt adták elő Paprika Jancsit.

1931 óta lépett fel, 1935-ben játszotta el első főszerepét, s faragta ki első bábfiguráját. 1945-ben vette át édesapjától a színházat.

 

 

Az 1950-es évek elején felszámolták a népligeti vurstlit, ekkor az Állami Bábszínházhoz került. A Bábszínészképzőn 1964-ben végzett. Az Állami Bábszínházban töltött két évtized alatt bábokat tervezett és készített, játszott, majd visszatért a vándorszínházhoz.

Kemény alapította az első vidéki bábszínházat is Győrben. Közben folyamatosan járta az országot.

Dolgozott tévéműsorokon is, nevéhez fűződik Vitéz László mellett a Zsebtévé Hakapeszi Makija és Süsü, a sárkány is.

 

 

A Népligetben a Mutatványos téren működött Kemény Henrik Bábszínháza, melyet 1982-ben kultúrtörténeti emlékké nyilvánítottak. A bábszínházat 1989-ben a Soros alapítvány támogatásával felújították, és díszelőadással átadták. Azután az épületben újabb előadás nem volt. A 250-300 négyzetméteres faszerkezetű épület 2011. október 3-án éjjel porig égett.

Munkásságáért 2002-ben kiváló művész címet kapott. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a hazai vásári bábjáték legtisztább hagyományainak őrzése és terjesztése érdekében végzett tevékenységéért, hét évtizedes, országszerte ismert és elismert legendás művészetéért. 2008-ban Prima-díjat kapott.

Sok-sok hétköznapon és minden ünnepnapon a játék örömét élve és éltetve állt a színpadon. Ingujját felhajtva közönségének adta mindenét, amije volt: a háromgenerációs bábos dinasztia minden tudását, határtalan életörömét.

 

 

2011. november 30-án hunyt el Debrecenben.

ATEMPO.sk
Fotó: Oláh Tibor