45 éves Gubík Ági felvidéki színművésznő

45 éves Gubík Ági felvidéki színművésznő

Ma ünnepli születésnapját Gubík Ági felvidéki színésznő, akinek TV-sorozatok szerepei, filmes forgatásai és színpadi fellépéseinek sora azt mutatja, hogy a színésznő pályafutásának sikeres és szakmailag is elismert szakaszában van.

1977. február 4-én született a felvidéki Zselízen, abban a kisvárosban, ahol Franz Schubert Esterhazy János gróf két lányának, Máriának és Karolinának a zenetanára volt. Pedagógus szülők második gyermekeként élt itt 18 éves koráig.

A pozsonyi Színház-és Filművészeti Főiskolán végezte 1999-ben. Nagy hatással voltak rá osztályvezető tanárai, Emília Vásaryová, Martin Huba, Peter Mankovecky.

„Talán színészi "szabálytalanságomnak" is ez az okozója, több nyelv, több kultúra befolyásolt.” - vallja a színésznő.

Harmadévesként a Kassai Thália Színházban kezdte pályafutását. Majd jött a Komáromi Jókai Színház, ezt követően pedig egykori férjével, Telihay Péterrel együtt átigazolt a szolnoki Szigligeti Színházhoz.

 

 

Első filmszerepét 2001-ben kapta a Resurrezione című filmben. 2004-ben A temetetlen halott című film szereplője lett, majd négy év múlva Zsuzsi szerepét kapta a Pánik című filmben.

Láthattuk a Malé oslavy, a Román pro muze, a Babie leto szlovák és cseh filmekben, valamint a Liza, a rókatündér, a Nejem, nőm, csajom, a Szinglik éjszakája, a Dumapárbaj, a Hagyaték, a Rengeteg - Mindenhol látlak magyar alkotásokban.

 

 

Első sorozatszerepét ugyancsak 2001-ben kapta egy szlovákiai filmsorozatban, a Posledná večera-ban. Ezután a Morfium című sorozat következett, majd 2009-ben szerepelt a The Father című sorozatban is. 2010-ben szerepet kapott a Diplomatavadász című sorozatban, majd a Jóban Rosszban is feltűnt.

2011-ben pedig évekre állandó szereplője lett a Hacktion című krimisorozatnak, ami országos ismeretséget hozott a számára. 2014-ben ismét közreműködött egy szlovák sorozatban, valamint visszatérő szereplője lett a Barátok közt című szappanoperának is.

A sorozatok és filmek mellett számos színházi darabban is megmutatta a tehetségét. 2018-2020 között a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja volt, de a Szigligeti Színházban, Spirit Színházban, a Nemzeti Színházban, a Merlinben, a Játékszínben, a szegedi Nemzeti Színházban is szerepelt.

 

 

Munkásságát több díjjal is elismerték, 2008-ban a Magyar Filmszemléről A legjobb női főszereplő (Pánik) díját is elhozta, 2017-ben pedig a Story-gálán elnyerte az Év Színésznője díjat.

Hamarosan újra láthatjuk a Komáromi Jókai Színházban a Csónak, avagy előttünk a vízözön előadásban, valamint egy hét múlva a Liza, a rókatündér-ben a Dunán.

Roni, ATEMPO.sk