Felvidékről indult - Dohnányi Ernő világhírű zeneszerző, zongoraművész emlékére

Dohnányi Ernő

Dohnányi Ernő zeneszerző, karmester, zongoraművész, zenepedagógus 1877. július 27-én Pozsonyban született.

A felvidéki család nevét először 1697-ben említi hivatalos irat, amelyben I. Lipót nemesi címet adományozott Dohnányi Györgynek. Édesapja Dohnányi Frigyes, a Pozsonyi Királyi Katolikus Főgimnázium tanára volt, és erősen érdeklődött a művészetek iránt. Tehetséges csellista volt, rendszeresen és elismerten szerepelt a pozsonyi polgárság zenei igényeit kielégítő koncerteken és házi muzsikálásban egyaránt. Még Liszt Ferenccel is játszott együtt egy pozsonyi koncert alkalmával. Édesanyja Szlabey Ottilia volt. Egy húga volt, a nála egy évvel fiatalabb Mária.

 

Pozsonyi évei

A gyermek Dohnányi körül folyton muzsika szólt.

Édesapja kezdte zongorára tanítani hatéves korában. Első kompozícióját is zongorára írta 1884-ben, Gebet címmel. Kilencévesen, 1886-ban szerepelt először nyilvánosan, és ebben az évben íratták be a pozsonyi gimnáziumba is. Itt ismerte meg a nála négy évvel fiatalabb Bartók Bélát. Szülei irányítása mellett, gimnáziumi évei alatt elsődleges feladata a tanulás volt, a gyakorlás, komponálás csak ezután következhetett. Azonban a zene iránti korai elkötelezettsége és rendkívüli tehetsége olyan mértékű fejlődést eredményezett, hogy apja belátta, fiának hivatásos zenésznek kell lennie.

 

A Dohnányi család: Frigyes, Mária, Ernő és Ottilia (1900)

 

Korai szerzeményei zongoradarabok, zongorakíséretes hegedű- és csellódarabok, valamint vonós kamaraművek. Később, 14 éves korában már vokális műveket is írt: kórusműveket iskolai alkalmakra, dalokat, sőt még az opera műfajával is megpróbálkozott, 1891-ben.

Dohnányi Pozsonyi Motettái címmel 2014-ben jelent meg első kórusműveinek gyűjteménye Tóth Árpád és Zaťko Ervin szerkesztésében.

1894-ben érettségizett. Egyértelmű volt, hogy a muzsikus pályát választja. Hosszas fontolgatás után döntött úgy, hogy a Bécsi Zeneakadémia helyett az akkor még mindössze két évtizedes múlttal rendelkező Magyar Királyi Zeneakadémiát választja tanulmányai színhelyéül. 1894 szeptemberében felvették a zongora és a zeneszerzés tanszakra.

 

Pályakezdés

Zongorából a 3. évfolyamra Thomán Istvánhoz, zeneszerzésből pedig 2. évfolyamra Koessler Jánoshoz került. Ezenkívül még a Budapest Tudományegyetem bölcsészkara német–magyar szakára is beiratkozott, de egyetemi tanulmányait rövidesen abbahagyta, mivel a Zeneakadémia minden idejét lekötötte.

1895-ben írta 1. opusszámmal ellátott művét, a c-moll zongoraötöst, amelyet Koessler közbenjárására Johannes Brahms is megismert, és előadatott Bécsben, még 1895-ben. Brahms állítólag annyit fűzött a darabhoz, hogy: „Magam sem tudtam volna jobban megírni”.

Budapesten is egyre nagyobb népszerűségnek örvendett. Zeneszerzőként pedig az eddigi kamara- és zongoraművek mellett egy szimfónia megírásának ötlete kezdte el foglalkoztatni. 1897-ben ez a szimfónia (F-dúr) és a Zrínyi-nyitány elnyerte a millennium alkalmából meghirdetett Királydíjat. Még az év júniusában kitüntetéssel diplomázott mind zongorából, mind zeneszerzésből.

 

 

Nyarát Eugen d'Albert-rel, a kor egyik legavatottabb Beethoven-játékosának társaságában töltötte, hogy felkészüljön őszre tervezett berlini bemutatkozására. A német főváros nem hozta meg számára a kívánt koncertsikereket, de a jövőbeni művészi karrierjéhez vezető legfontosabb esemény mégis itt érte: Richter János meghívta a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara szólistájának, 1897 novemberére. Az ő révén mutatkozott be Londonban, 1898-ban, amivel megvetette világhírnevének alapjait.

Az angol fővárosban fergeteges sikert aratott, egyre újabb és újabb koncerteket követeltek tőle, és az újságok is oldalakat szenteltek méltatására. 1899 márciusában megnyerte a bécsi Bösendorfer zongoragyár által meghirdetett zeneszerzői versenyt, op. 5-ös e-moll zongoraversenye egytételes változatával. Az 1899/1900-as évad során lépett be a világutazó koncertzongoristák körébe.

 

Dohnányi Ernő tanítványaival, mellette Fischer Annie

 

1903–1905 között Bécsben, majd 1915-ig Berlinben volt a Zeneakadémia professzora, 1915 végétől Budapesten működött. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején Bartókkal és Kodállyal együtt a zenei direktórium tagja volt.

1919–1944 között a Budapesti Filharmóniai Társaság elnökkarnagya, 1931–1934 között a Magyar Rádió Zenei Osztályának igazgatója, majd a Zeneakadémia főigazgatója volt. Munkásságát 1930-ban Corvin-lánccal is elismerték.

 

A történelem árnyékában

A második világháború kitörésével élete legfordulatosabb és egyben legkeservesebb szakaszához érkezett. A sorsforduló magánéletében kezdődött: ebben az esztendőben ismerkedett meg későbbi, harmadik feleségével, az akkor mindössze 27 esztendős Zachár Ilonával, akinek személye több szempontból is döntő befolyással volt a zeneszerző sorsának alakulására. Akkor is például, amikor 1944 őszén közösen úgy döntöttek, hogy Ilona gyermekeivel együtt végleg elhagyják Magyarországot. Ezt követően három éven át egy ausztriai faluban várták a háború végét és a koncertélet rendeződését – kétségbeejtő anyagi körülmények között.

Innen egyéves argentínai kényszerkitérő és számtalan nehézség után 1949-ben érkezett meg a család az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a Florida State University zongora- és zeneszerzés-professzori állást kínált neki. Ő örömmel fogadta el az ajánlatot, s az év novemberétől haláláig, 1960-ig

egzisztenciális gondoktól ugyan nem mentes, de a háborús éveknél összehasonlíthatatlanul harmonikusabb, nyugodtabb periódust töltött Florida fővárosában, Tallahassee-ben.

 

Dohnányi amerikai dolgozószobájában (1957)

 

Másrészről azonban a hányattatásoknak ekkor még nem szakadt végük: művészi és anyagi érvényesülését ugyanis csaknem teljesen lehetetlenné tette az a politikai rágalomhadjárat, mely még 1945 tavaszán indult el Magyarországon, s jó tíz éven át meghatározta életét bolyongása évei alatt, s még Amerikában is. Dohnányit háborús bűnökkel vádolták meg, s annak ellenére, hogy a hivatalos minisztériumi vizsgálat minden kétséget kizáróan felmentette őt előbb Magyarországon, majd később, amikor a vizsgálat lefolytatását kérték, az Egyesült Államokban is, a rágalom kiirthatatlannak bizonyult. Ennek következtében – bár Dohnányi mindvégig aktívan hangversenyezett országszerte kisebb városokban – az igazán jelentős kulturális központokban nem tudott érvényesülni, New Yorkban például csupán egyetlen alkalommal sikerült hangversenyt szervezni számára, így a szimbolikus rehabilitációra tulajdonképpen haláláig nem került sor.

83 éves korában 1960. február 9-én hunyt el New Yorkban, ahol lemezfelvételt készített. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki. Florida államban július 27-ét, a zeneszerző születésnapját Dohnányi-napnak nyilvánították.

2019-ben a közmédia Dohnányi Ernő-díjat alapított.

Három házasságából három vér szerinti és három nevelt gyermeke volt. Dohnányi először a zsidó származású zongoraművésznővel, Elisabeth Kunwalddal (Kunwald Elza) élt házasságban. Ebből a frigyből két gyermeke született, Hans von Dohnányi (1902–1945) és Grete (1903–1993), akik később a Bonhoeffer családba házasodtak be. 1919-től 1949-ig Dohnányi második felesége, a színésznő, Elsa Galafrès volt; majd egészen haláláig Zachár Ilonával (Icy) élt házastársi kapcsolatban. Hans fiának gyermekei közül Klaus von Dohnányi politikus, Hamburg egykori polgármestere, míg Christoph von Dohnányi világhírű karmester lett. Dédunokája a népszerű német színész, Justus von Dohnányi.

ATEMPO.sk
Fotó: Zenetudományi Intézet, mek.oszk.hu