Lugosi Dániel Ali, a Virtuózok első abszolút győztese születésnapjára

Lugosi Dániel Ali, a Virtuózok első abszolút győztese

Lugosi Dániel Ali, a Virtuózok komolyzenei tévés tehetségkutató első abszolút győztese ma ünnepli születésnapját.

A 23 éves Ali muzsikus családban nevelkedett, szülei pedagógusok, édesanyja zongoratanár. 10 évesen kezdett el klarinétozni. Tanulmányai alatt Horváth Sándortól, a XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskola tanárától, valamint Horn András, Klenyán Csaba, Szepesi János, Kohán István klarinétművészektől kapott képzést és inspirációt. Számos versenyen ért el első helyezést, többek közt az I. Dittrich Tibor Országos Kamarazenei Fesztiválon, az V. Anton Eberst Nemzetközi Klarinétversenyen, a Szabadkán megrendezett “Femus” Nemzetközi Klarinétversenyen.

 

Lugosi Dániel Ali

 

2013-ban felvételt nyert a Bécsi Zeneakadémia kivételes tehetségek osztályába, ahol Johann Hindler tanszékvezető professzor irányítása alatt folytatta tanulmányait. 2014-ben Bécsben megrendezett Nemzetközi Zenei Fesztivál győzteseként részt vehetett a Japánban megtartott 15. Osakai Zenei Világversenyen, ahol 3. helyezést ért el.

2014 őszén az MTVA által sugárzott klasszikus zenei tehetségkutató műsorban (Virtuózok) elnyerte a fődíjat. Ennek következtében több rangos nemzetközi hangversenyteremben lépett fel (Lincoln Center New York, Covent Garden London, Művészetek Palotája Budapest, Liszt Ferenc Zeneakadémia, Miami Kravis Center, Budapest Sportaréna).

A Virtuózok Kamaraegyüttes egyik alapító tagja.

 

Lugosi Dániel Ali

 

2018-ban Lugosi Dániel Ali és Balogh Tamás vehették át első alkalommal a Benkó-díjakat, amelyeket a Benkó Sándor Művészeti Alapítvány hozott létre. 2021-ben többek közt Felvidéken is kocnertet adot, ahol mi is ott jártunk. Jelenleg pedig Kolumbiában turnézik Szüts Apor társaságában.

 

 

ATEMPO.sk 
Fotó: Ráczkevy Sándor