Már 44 évesen Kossuth-díjat kapott - Olsavszky Éva színésznő emlékére

Olsavszky Éva Kossuth-díjas színésznő emlékére

Olsavszky Éva Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, a Katona József Színház alapító tagja 1929. szeptember 18-án született Budapesten.

1947-ben lépett először színpadra, hosszú pályája alatt a drámairodalom prózai és operett-főszerepeinek sokaságát játszotta el.

Olsavszky Éva pályáját 1947-ben a Jókai Színházban kezdte, 1949-50-ben a Bányász Színház, 1950-től 1954-ig a Magyar Néphadsereg Színházának tagja volt. Évekig játszott vidéki színházakban, Győrben, Szolnokon, Szegeden, Kaposváron, Debrecenben.

Férjével, a 2015-ben elhunyt Kun Vilmossal együtt vidéki színházak ünnepelt vezető színészei voltak, együtt szerződtek Kaposvárról a Nemzeti Színházba 1980-ban, majd a Katonába 1982-ben.

 

 

Pályája elején főként drámai hősnőket alakított, később groteszk humorát is felfedezték. Szerepformálására mindenkor a szerep és a közönség iránti mély alázat volt jellemző. 

Filmekben és tévéjátékokban is szerepelt, köztük az Aranyóra, a Batthyány Lajos vértanúsága, Az idegen gyermek, a Szerelem első vérig és a Patika című alkotásban.

Már 44 évesen, 1973-ban Kossuth-díjat kapott, két alkalommal Jászai Mari-díjban is részesült.

Olsavszky Éva 91 éves korában hunyt el, 2021. február 27-én.

ATEMPO.sk
Fotó: Katona József Színház