Az első vidéki művész, aki a Nemzet Színésze lett - 85 éves Király Levente

Az első vidéki művész, aki a Nemzet Színésze lett - 85 éves Király Levente

Ma ünnepli 85. születésnapját Király Levente a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész.

Király Levente Budapesten látta meg a napvilágot 1937. március 6-án Kőnig Antal és Hangyál Terézia gyermekeként. Édesapja archeológusi pályát szeretett volna fiának.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1959-ben végezte el, majd a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, Megszerette a dél-alföldi várost, az ottani közönség is megszerette őt, így maradt a szegedi társulat tagja. Bár többször hívták máshova, Király Levente mindig nemet mondott és nem bánta meg. 1986-tól örökös tagja lett. 1996-os nyugalomba vonulása óta is szerepek sorát játszotta el.

Munkásságát számos díjjal ismerték el. 1967-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1986-ban érdemes művész lett, 1988-ban megkapta a SZOT-díjat. 2002-ben elnyerte A színikritikusok díját, 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

2006-tól a a Nemzet Színésze, a vidéki művészek közül elsőként kapta meg ezt az elismerést.

2007-ben Szeged díszpolgára lett, 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

 

 

Király Levente azt vallja:

az a legfontosabb, hogy a színpadon eljátszott életet megtöltse hitelességgel. Rajongva szereti a hivatását, igazi alázattal szolgálja Tháliát, a több mint fél évszázad alatt a legkisebb szerepet sem utasította vissza. Vámos Miklós Világszezon című darabjában mindössze annyit kellett mondania: bipp-bipp, miközben leengedték a zsinórpadláson át a színpadra, de fel sem vetődött benne, hogy ne csinálja meg. Az is igaz, hogy szerepért sem állt sorba soha, mert kérés nélkül is szinte minden megadatott neki. Örömszínésznek tartja magát.

Fia szintén a művészi pályát választotta, Király Attila, színész, rendező, koreográfus.

ATEMPO.sk / Fidelio
Fotó: szinhaz.org