Komlósi Ildikó opera díva, aki Pavarotti mellett kezdte nemzetközi pályafutását

Ma ünnepli születésnapját Komlósi Ildikó Kossuth-díjas opera-énekesnő (mezzoszoprán), aki a nemzetközi zenei életbe az 1986-ban megrendezett Pavarotti-énekverseny győzteseként robbant be.

Békésszentandráson látta meg a napvilágot 1959. március 22-én. Hatévesen kezdte magánúton zongoratanulmányait, 1973 és ’78 között a szarvasi Állami Zeneiskolában folytatta, a gimnáziumba is a városban járt. A négyéves konzervatóriumot két év alatt, 1978–80 között végezte el Szegeden a pályaválasztását meghatározó Berdál Valériánál.

Operaénekesi diplomáját 1984-ben szerezte a Zeneakadémián Ónody Márta és Mikó András növendékeként, majd Londonban folytatta tanulmányait Rózsa Veránál. 1987–88-ban a milánói La Scala stúdiójában vett részt posztgraduális képzésben.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Az utolsó akadémiai évben szerződtette az Operaház, ahol először 1983. február 13-án lépett fel a Parsifal althangjaként. A budapesti Operának 1994-ig volt tagja, azóta visszatérő vendégművésze.

1982-ben a Karlovy Vary-i versenyen I. díjat kapott, a ’s-Hertogenboschin második helyezést ért el.

Nemzetközi karrierje 1986-ban indult a Pavarotti-énekverseny megnyerésével. A díjjal járó fellépésén Verdi Requiemjében énekelhetett Luciano Pavarotti partnereként Lorin Maazel vezényletével.

A világ minden jelentős operaházában szerepelt. 1989-ben debütált a Bécsi Állami Operában. A New York-i Metropolitanben eddig huszonötször lépett fel. A veronai Aréna, a drezdai Semperoper és a londoni Covent Garden visszatérő vendége. 2006-ban a milánói Scalában Angela Merkel, Giorgio Armani és Marco Materazzi előtt énekelt.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A kékszakállú herceg vára Juditjának egyik legavatottabb tolmácsolójaként tartják ma számon a világban, de repertoárján Donizetti koloratúrszerepei éppúgy megtalálhatóak, mint Mozart és Richard Strauss operái.

Parádés szerepe az Aïda Amnerise is. 2017-ben Luca Francesconi Honoré de Balzac nyomán írt Trompe-la-Mort c. művének ősbemutatóján szerepelt Párizsban.

Az Opera a 2015/16-os évad Kamaraénekesévé választotta, munkásságát 2014-ben a Magyar Érdemrend Középkeresztjével, 2016-ban Kossuth-díjjal ismerték el.

ATEMPO.sk