80 éve született Balogh Csaba karnagy, zenetanár

Balogh Csaba karnagy, zenetanár, tankönyvíró, a felvidéki kórusmozgalom ikonikus alakja Alsószeliben született 1942. március 31-én.

Alapiskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte 1948-ban, majd a Felsőszeli Nyolcéves Alapiskolában folytatta. A Galántai Tizenegyéves Középiskolában érettségizett (1959). Felsőfokú tanulmányaita pozsonyi majd nyitrai székhelyű Pedagógiai Intézetben végezte, ahol 1963-ban magyar nyelv és irodalom−történelem−zenei nevelés szakos tanári képesítést nyert.

A galántai Kilencéves Alapiskolában tanított (2002-től nyugállományú pedagógusként). 1965-ben alapította a most már Kodály Zoltán nevét viselő Alapiskola Gyermekkarát, amely azóta is működik. Több hazai és magyarországi kórussal tartanak fenn baráti kapcsolatot. Tizenöt alkalommal vettek részt sikeresen a Csengő Énekszó fesztiválon. Vendégkórusként a Kodály Napoknak valamennyi rendezvényén felléptek.

 

Balogh Csaba

 

A kórus közreműködött a Ghymes Együttes „Tűzugrás” és „Rege” című lemezfelvételén.

1969-től tagja volt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának. 1969-ben megalapította a Galántai Gimnázium Leánykarát, amelyet 1976-ig vezetett.

Stirber Lajos kollégájával az alapiskolák 5. és 6. évfolyama számára zenei nevelés tankönyvet és módszertani segédkönyvet szerkesztett.

Több éven keresztül tagja, sőt vezetője volt a Járási Módszertani Központ zenei szakbizottságának, valamint a Csemadok Járási Bizottsága zenei szakbizottságának. 1991 és 1993 között iskolaigazgató volt.

 

Balogh Csaba

 

2002-ben elérte a nyugdíjkorhatárt, de a nyugdíj mellett továbbra is tanított és vezette az iskolája gyermekkarát.

78 éves korában 2020 május 11-én hunyt el.

 

Munkásságát több díjjal is elismerték:

Katedra Életműdíj (2004)
Galánta város polgármesterének díja (2005)
a Nemzeti Népművelési Központ kitüntetése, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége díja (2009)
Nagyszombat megye elnökének Emlékérme (2010)
Emléklap a Csemadok Országos Tanácsa és a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága részéről (2013)
Csemadok Életmű Díj (2015)

ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András