Lali király - 75 éves Boros Lajos rádiós legenda

Ma ünnepli 75. születésnapját Lali király, azaz Boros Lajos zenei szerkesztő, műsorvezető, író, újságíró, szövegíró, gitáros, énekes.

Boros Lajos Budapesten látta meg a napvilágot 1947. április 12-én. Középiskolai tanulmányait a Bánki Donát Gépipari Technikumban végezte. Főiskolai tanulmányait a Kandó Kálmán Villamosipari Főiskola gyengeáramú szakán végezte 1967–1970 között. Dolgozott bádogosként, üzemmérnökként és számítástechnikai cég munkatársa is volt

1971-ben a Felfüggesztés című betiltott hangjáték társszerzője.

1972-ben a Ki mit tud?-on első helyezett lett mint gitáros-énekes. 1974-től rendszeresen publikál, gitáros-énekesként önálló esteket tart. 1977-től musicalek társszerzője (Fehérlófia).

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

1977–1984-ben a KISZ Központi Művészegyüttes folkpódiumának művészeti vezetője volt. 1985–1990 között a Hungaroton popzenei főszerkesztője volt.

1989 és 1997 között a Danubius Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként szórakoztatta a hallgatókat, ezt követően a Sláger Rádió, majd a Neo FM Bumeráng című reggeli műsorának vezetője volt. 1999 és 2001 között az RTL Klubon Kész átverést, 2001-től Bochkor Gáborral talkshow-t vezetett a TV2 csatornán.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

1991-ben a BMG Hungary marketing-menedzsere volt. 1991-től a Magyar Hírlapban Szembeszél című önálló rovata volt. 1994-ben a Fogadjunk című tv-sorozat szerkesztője volt. 1991–1995 között az ATV-ben a Sumák Poplexikon című sorozatot szerkesztette. 1992–1996 között a Friderikusz-show munkatársa volt. 1997-től a Danubius Rádió kreatív igazgatója is volt.

Húsz évig Magyarország egyik legismertebb rádiós és televíziós műsorvezetője volt, 2012 tavaszán jelentette be, hogy visszavonul.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Jelenleg az interneten aktív, minden második csütörtökön a Youtubeon teszi közzé videóit, készít élő streamingadást, ami életenergiát is ad neki.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: estiujsag.hu