Szóljon hangosan az ének! - Soltész Rezső születésnapjára

Soltész Rezső

Ma ünnepli születésnapját Soltész Rezső énekes, dalszerző, szövegíró, akinek egyik legismertebb dala a Szóljon hangosan az ének.

Soltész Rezső 1945. április 19-én született Budapesten Soltész Rezső és Struczky Gabriella gyermekeként. Apja filmforgalmazási szakember, nagyapja, Soltész Endre producer és gyártásvezető volt, akinek a nevéhez fűződik az első magyar hangosfilmek néhány darabja.

 

Corvina (1973) - Soltész Rezső basszusgitár

 

1963-ban kezdett zenélni amatőr zenészként a Rangers együttesben. 1968-ban a Ki mit tud? után megalakult Corvina együttes vezetője lett. Akkoriban minden Táncdalfesztiválon részt vettek, sőt, az Egy viharos éjszakán című dallal második helyezést is szereztek. A Corvina megszűnése után 1978-ban megalapította az Oxigén együttest, 1979-től pedig szólóénekesi pályára lépett.

 

 

Az 1981-es táncdalfesztiválon a Szóljon hangosan az ének! című slágerével aratott sikert, amely dal 1982-ben az azonos című nagylemez egyik számaként is megjelent. A dal máig a repertoárja legfontosabb darabja. A dal sikerét mutatja, hogy háromszor is elnyerte Az év énekese (1981, 1982, 1983) díjat a megjelenése után.

Akkor lett védjegye hosszú évtizedekig fennmaradt jellegzetes frizurája, ami nem természetes, akkori fodrásza jött az ötlettel.

 

 

2000-ben vehette át a Magyar Köztársaság Elnökének Aranyérmét, példamutató, kiváló művészi tevékenységéért és az értelmi fogyatékosok jobb társadalmi beilleszkedéséért folytatott tevékenységéért. 

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Fortepan, Facebook