"A kincset nem szabad veszni hagyni" - Kelemen László népzenész

Kelemen László

Kelemen László, a Hagyományok Háza címzetes főigazgatója, Lajtha László- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, népzenész, az erdélyi és a magyarországi táncházmozgalom kiemelkedő alakja.

Két évtizedig volt főigazgatója a Kárpát-medence népi kultúrájának megőrzésére és továbbadására létrehozott intézménynek, a Hagyományok Házának.

Kelemen László 1960. május 1-jén született az erdélyi Gyergyóditróban. 1979-ben érettségizett Marosvásárhelyen, majd a kolozsvári G. Dima Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait zeneszerzés szakon.

 

 

A komponálás mellett erdélyi vokális és hangszeres népzenét gyűjtött és játszott, tagja volt az erdélyi táncházmozgalom egyik legendás zenekarának, a Bodzafának. 1986-ban a Ceausescu-rezsim elől Magyarországra települt.

Zenei szerkesztőként dolgozott 1986 és 1992 között a Budapesti Zeneműkiadónál, majd Ökrös Csabával, Molnár Miklóssal, Kozma Gyulával és Berecz Andrással megalapították az Ökrös zenekart. A formációval Európában, Japánban és az Egyesült Államokban több turnésorozaton is részt vettek, a zenekarral együtt megkapta a Magyar Művészetért-díjat és a Népművészet Ifjú Mestere címet is.

Kodály-ösztöndíjasként komolyzenei kompozícióit a Fiatal Zeneszerzők Csoportja koncertjein mutatták be, hegedű-szólószonátáját Perényi Eszter játszotta a Hungaroton kiadványán.

Kelemen László kezdeményezésére és vezetésével a Fonó Budai Zeneházban Utolsó Óra címmel a hangszeres népzene Kárpát-medencét átfogó gyűjtése indult el, amelynek keretében 1997 és 2001 között több mint 1200 óra felvételt készítettek és archiváltak a legkorszerűbb digitális eszközökkel.

"A kincset nem szabad veszni hagyni" – interjú Kelemen László népzenésszel

A program a XX. század legnagyobb Kárpát-medencei hangszeres népzenei gyűjtésévé vált. A többek közt Pávai Istvánnal, Agócs Gergellyel, Árendás Péterrel közösen szerkesztett, 68 darabból álló Új Pátria CD-sorozat átfogó képet nyújt a Kárpát-medencei hangszeres népzenei örökségről.

Kelemen László Sebő Ferenccel együtt dolgozta ki a Hagyományok Háza szakmai koncepcióját. Az intézmény alapításakor miniszteri biztos, majd főigazgató lett. Igazgatása alatt a Hagyományok Háza kiemelt nemzeti intézménnyé vált, 2014-ben Prima díjat kapott.

 

 

Szervezőként, közreműködőként részt vett a Kárpát-medence hagyományait bemutató nagyobb eseményeken, így 2001-ben a Millenáris parkban az Álmok Álmodói című kiállítás kísérő rendezvényein, több alkalommal a Sziget fesztivál folklór-eseményein, a Müpa vagy a Zeneakadémia koncerttermeiben is állított színpadra egyedi nagy koncerteket.

Kísérőzenéket szerkesztett és szerzett többek között a Magyar Állami Népi Együttes, a Budapest Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és a Maros Művészegyüttes előadásaihoz, nevéhez kötődik a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató főcímdala, csaknem húsz népzenei lemezen működött közre zenei szerkesztőként, népzenészként.

Munkája elismeréséül 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. 2014-ben szülőfaluja, Gyergyóditró díszpolgárává választották, 2017-ben megkapta a Budapestért díjat. Zenei munkásságát 2019-ben Erkel Ferenc-díjjal jutalmazták, 2020-ban a Magyar Kultúráért-díjat kapott a Józsa Judit Művészeti alapítványtól.

ATEMPO.sk