80 éves Fodor Zsóka, mindenki Magdi anyusa

80 éves Fodor Zsóka, mindenki Magdi anyusa

Ma ünnepli 80. születésnapját Fodor Zsóka színésznő, szinkronszínész, akit legtöbben a Barátok közt sorozat Magdi anyusaként ismernek.

Budapesten látta meg a napvilágot Fodor Erzsébet Gizella Mária néven 1942. május 28-án. Édesanyja Hittaller Róza, édesapja Fodor Béla volt. Szülei válása után a bátyja édesanyjukhoz, ő pedig édesapjukhoz került.

Az apja azonban nem sokat foglalkozott vele, újranősült, és különböző családoknál helyezte el, akiket megbízott és megfizetett a nevelésével.

Bátyja, Fodor Béla Tamás Venezuelába emigrált 1956 után.

 

 

Fodor Zsóka Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahova csak második nekifutásra, de érettségi nélkül vették fel, amire abban az időben még volt lehetőség.

Majd a Katona József Színházhoz szerződött Kecskemétre. 1966-tól 1970-ig a József Attila Színházban és az Irodalmi Színpadon játszott. 1970-1972 között a Békés Megyei Jókai Színház tagja volt, majd egy évig a Magyar Televízió bemondója is volt. 1974-ben ismét a Békés Megyei Jókai Színházhoz szerződött, majd 1979-től a Szegedi Nemzeti Színházban játszott 1995-ig.

Az 1960-as években kezdett filmekben szerepelni, 25 filmben és több mint 300 színdarabban játszott, 240 filmhez adta a hangját. Ismertté a Barátok közt című tévésorozat tette, amelyben Kertész Magdit alakította 1998 és 2009 között.

 

 

Fodor Zsóka ötlete alapján írta Kulcsár Lajos a Zserbótangó című darabot, mely két idősödő, pályájáról már „letért” színésznő történetét állítja középpontba, akik átmenetileg közös albérletbe kényszerülnek. A darab egyik főszerepét, Szentmártoni Kamilla nyugdíjas színésznőt, Fodor Zsóka alakította.

Fodor Zsóka kétszer kötött házasságot. Első férjét, Jánost az Irodalmi Színpadon ismerte meg, másodszorra Henkel Gyula (1944–1991) színészhez ment feleségül, de egyik kapcsolatából sem születtek gyermekei, és mindkettő válással végződött.

ATEMPO.sk
Fotó: RTL Klub