Akit mindenki Bálint gazdaként ismert - Bálint György emlékére

Bálint György, népszerű nevén Bálint gazda Prima Primissima-díjas kertészmérnök, újságíró, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, országos közismertséget a Magyar Televízió 28 évig futó Ablak című magazinjának állandó munkatársakért szerzett.

1919. július 28-án Gyöngyösön született, kertészmérnöki oklevelét a budapesti Magyar Királyi Kertészeti Akadémián 1941-ben kapta meg, majd 1949-ben a Magyar Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki diplomát is szerzett. Dolgozott főagronómusként és főkertészként, agrártankönyveket írt, különböző kertészeti szaklapokat szerkesztett és több újságban rendszeresen publikált is.

1981-től 2009-ig a Magyar Televízió Ablak című közérdekű magazinműsorának állandó munkatársa volt, 1991-től főszerkesztője lett a csatorna Gazdaképző című adásának. Televíziós szerepvállalása óta nevezik "Bálint gazdának".

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

1994-ben belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe, a párt Országos Tanácsának tagjává választották. 1994 és 1998 között országgyűlési képviselő volt. 1995-ben megszerezte kandidátusi fokozatát a kommunikáció témaköréből. 2009-ben kilépett az SZDSZ-ből, alapító tagként részt vett a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) megalapításában.

Munkásságát többek közt a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (2005) és Prima Primissima Díjjal (2017) is elismerték, Budapest és Gyöngyös díszpolgára is volt.

Életének 101. évében 2020. június 21-én hunyt el.

ATEMPO.sk