75 éves Wolf Péter zeneszerző, akinek a Vuk zenéjét is köszönhetjük

Wolf Péter

Ma ünnepli 75. születésnapját Wolf Péter Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongorista, Wolf Kati énekesnő édesapja.

1947. június 21-én Budapesten látta meg a napvilágot. 1961-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola zongora tanszakán, majd jazz-zongora tanszakán tanult.

Wolf Péter klasszikus komolyzenei képzettségén túl, a Zeneakadémia jazz tanszakának elvégzése után zeneszerzői diplomát, majd doktori címet szerzett.

 

 

1969-ben billentyűsként csatlakozott az ex Antiquis együtteshez, melynek szólistája Hacki Tamás füttyvirtuóz volt.

Közismert, sikeres zeneszerző. Hangszerelői virtuozitását többek között a Liszt Ferenc kamarazenekar koncertjein és lemezein élvezhetjük. Ő hangszerelte Isaac Stern “Kreisler” CD-jét. A dublini Eurovizió Fesztivál többszörösen meghívott karmestere. Nem csak virtuóz zenész, kiváló színpadi előadó is.

 

 

Művei között versenyműveket, balettzenét, kórusműveket is találunk. A könnyűzene műfajában olyan slágerek fűződnek nevéhez, mint a Most kéne abbahagyni; a Könnyű, mint az egyszeregy; vagy az Elsöpri a szél.

Wolf Péter szimfonikus zenekari darabok után egyre több tv- és filmzenét írt, köztük a Vukét, melynek főcímdalát lánya, Wolf Kati énekelte 7 évesen. Amellett rengeteg hangszerelést, átdolgozást készített.

 

 

1995-ben Fényes Szabolcs-díjat, 2005-ben Erkel Ferenc-díjat, 2018-ban pedig Artisjus Életműdíjat kapott.

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: kodalyfilharmonia.hu