„Szerepről szerepre még saját rendkívüli teljesítményét is felül tudja múlni” - Helen Mirren születésnapjára

Ma ünnepli születésnapját Helen Mirren orosz származású brit színpadi és filmszínésznő. Alakításait Oscar-, Tony-, valamint több Emmy-, Golden Globe- és BAFTA-díjjal ismerték el. A hollywoodi színészcéh is 13 alkalommal jelölte díjára, és ötször neki is ítélte azt. 2022-ben életműdíját vehetett át.

Az elmúlt évtizedekben egy gengszter barátnőjétől (Hosszú nagypéntek) II. Erzsébetig (A királynő) számtalan szerepet eljátszott a filmvásznon, ő volt a főszereplője Szabó István Az ajtó című filmjének is. Egyik legnagyobb filmes sikerét A királynő című filmben nyújtott alakításával érte el.

Jelena Vasziljevna Mironova néven született Angliában 1945. július 26-án. A St. Bernard lányiskolában végezte általános iskolai tanulmányait, majd a londoni New College of Speech and Drama-ban folytatta. 18 éves korában elment a National Youth Theatre meghallgatására, és azonnal fel is vették. 20 éves korában már Kleopátraként debütált az Old Vic színház Antonius és Kleopátra című darabjában.

Nagy sikert aratott, és hamarosan a Royal Shakespeare Company tagja lett, ahol olyan darabokban szerepelt, mint az Ahogy tetszik, a Troilus és Cressida vagy a Miss Julie. 1998-ban a National Theatre-ben ismét eljátszotta Kleopátra szerepét, Antoniust Alan Rickman alakította. Ezt követte 2000-ben az Orpheusz alászáll, és benne Lady Torrance karaktere, majd 2003-ban a Mourning Becomes Electra.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Az 1970-es évektől kezdve olyan filmben szerepelt, mint a Szentivánéji álom, a Caligula, az Excalibur, a 2010: A kapcsolat éve, a Hosszú Nagypéntek, a Moszkító-part és a György király. Egyik legkülönösebb filmje a Peter Greenaway által rendezett az A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, melyben a tolvaj feleségét alakította Michael Gambon oldalán. A Bosszúból jeles című népszerű thillerben szadista tanárnőt játszott.

Sikeres karrierjének folytatásaként 2001-ben szerepet vállalt Alan Altman Gosford Park filmjében. Az alkotás a két világháború közti időszakban játszódik, egy vidéki angol kastélyban, ahol vadászatra gyülekeznek a nemes urak. Megismerjük az alagsorban szorgoskodó szolgák közt feszülő ellentéteket is, és természetesen a gyilkosság elkövetése sem várat sokáig magára. Helen partnerei olyan színészek voltak, mint Maggie Smith, Michael Gambon, Kristin Scott Thomas és Clive Owen. Alakításáért elnyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.

Főszerepet játszott a Felül semmi című vígjátékban, melyben egy angol vidéki nőegylet tagjai különös pénzgyűjtő akciót terveznek. Ezután következtek: Az emberrablás, az Árnyékboksz, a Galaxis útikalauz stopposoknak.

Karrierje során három brit uralkodót is megformált, mozifilmekben és televíziós produkciókban egyaránt: I. Erzsébetet az Elizabeth című minisorozatban, II. Erzsébetet az A királynő filmben, valamint Sarolta Zsófia mecklenburg-strelitzi hercegnőt a György királyban.

Ő az egyetlen színésznő, aki mindkét Erzsébet királynőt megszemélyesíthette a vásznon. A királynőben nyújtott alakításáért számos elismerésben részesült: a legjobb színésznő kategóriában többek között BAFTA, Golden Globe és Oscar-díjjal jutalmazták.

Ezt követően olyan filmekben tűnt fel, mint A nemzet aranya 2. – Titkok könyve, a Tintaszív, A dolgok állása és az Aztán mindennek vége. Utóbbi alakításáért, melyben Tolsztoj feleségét, Szofját játszotta, a legjobb színésznő díjára jelölte az Akadémia.

Az adósságban visszavonult Moszad-ügynököt játszik. A szerep kedvéért héberül tanult, tanulmányozta a zsidó történelmet, a holokausztirodalmat, többek között Simon Wiesenthal életét. Kétszer is eljátszotta a Victoria nevű bérgyilkos szerepét a Red és Red 2 c. akcióvígjátékokban, amelyekben Bruce Willis, Morgan Freeman, John Malkovich és Sir Anthony Hopkins voltak a társai. 2012-ben ismét Anthony Hopkinsszal játszott a Hitchcock című filmben, amely a Psycho készítése körül bonyolódott. Hopkins a címszerepet játszotta, Helen pedig a rendező feleségét, Almát.

Ebben az évben Szabó István Szabó Magda azonos című regényéből forgatta Az ajtó című filmjét, amelynek ő lett az egyik főszereplője.

2013-ban következett a Phil Spector, Al Pacino oldalán, ahol Linda Kenney Badent, a Spectort képviselő ügyvédőt alakította. 2014 augusztusában került bemutatásra Lasse Hallström legújabb rendezése, Az élet ízei. Helen a festői szépségű dél-francia kisvárosban élő, kissé vaskalapos étterem tulajdonosnőt, Madam Malloryt játssza. A városkába egyik nap megérkezik a Kaddam család, és megnyitják indiai éttermüket, amit Madam Mallory nem nézhet tétlenül, és megkezdődik a rivalizálás. Legújabban a Halálos iramban filmekben is szerepet vállalt (2017, 2019, 2021).

Kevesen tudják, de a színésznő a korai nyolcvanas években Liam Neesonnal élt, akivel az Excalibur forgatásán szerettek egymásba. Kapcsolatuk megromlása után, 1986-ban kezdett randevúzni Taylor Hackford rendezővel, akivel végül 1997-ben házasodtak össze, éppen a férfi 53. születésnapján. Helen Mirrennek sosem született gyermeke, mint ahogy egyik interjújában bevallotta, azért, mert teljesen hiányzik belőle minden anyai ösztön. 2011-ben az Esquire magazinnak adott interjújában azt mondta, ateista. Gyermekként hitt a tündérekben, a manókban, de Istenben sosem. 2008-ban a GQ hasábjain sokkolta a rajongókat azzal, hogy bevallotta, diákként többször megerőszakolták, ő azonban sosem tett feljelentést. Továbbá azt is elmondta, hogy rengeteget kábítószerezett, főleg kokainozott. Az önkívületi állapotát használták ki a férfiak, és mint mondta, nem tudott védekezni, később pedig azért nem jelentette fel a tetteseket, mert félt, megkeresik és összeverik.

ATEMPO.sk
Fotó: Trevor Leighton