115 éve született Sárdy János népszerű tenor, színész

Sárdy János Házy Erzsébettel

115 éves, 1907. július 27-én született Nagykónyi községben Sárdy János operaénekes (tenor), színész, érdemes művész.

Szülei vegyeskereskedést üzemeltettek, gyermekkorában a család többször költözködött (Andocs, Zalakoppány, Tapolca). Sárdy a polgári iskolát Szigetváron végezte. 1922 és 1927 között a pápai tanítóképzőben tanult. A végzés után kántortanítói állást kapott Dunaföldváron.

Gyakran énekelt esküvőkön, temetéseken. Rendszeresen szerepelt amatőr színielőadásokon. Első szerepe Mogyoróssy önkéntes volt Kálmán Imre Tatárjárás c. operettjében. Énektudásával lassan egész Tolna megyében ismertté vált. Sárdy hivatásos színi pályára vágyott, ezért Budapesten akart tanulni Rózsahegyi Kálmán magániskolájában, de ő óvta a biztos kántortanítói állás feladásától. A Magyar Királyi Operaház korrepetítora, Palotay Árpád viszont egy próbaéneklés után vállalta a képzését.

 

 

1936-ban lett ösztöndíjasa az Operaháznak, Giacomo Puccini Pillangókisasszony című operájában, a császári tisztként (bariton) debütált. Élete első komolyabb szerepét 1936. október 6-án játszotta el Erkel Ferenc Bánk bán című operájában, Ottót. 1938-tól 1958-ig volt az Operaház állandó tagja. 1942-től a Fővárosi Operettszínházban is föllépett.

Legemlékezetesebb alakításait magyar operákban és operettekben nyújtotta. Olyan alakítások fűződnek nevéhez, mint Kálmán diák a Farsangi lakodalomban, Kukorica Jancsi, a János vitézben és Gábor diák, a Gül Baba című operetten.

 

 

Jellegzetes tájszólását énekesként is megtartotta. A Magyar Rádióban és a tv-ben is gyakran énekelt magyar nótákat.

1940-ben kezdett el filmekben is szerepelni. Többek között a Leányvásár, Rákóczi nótája és a Mágnás Miska fűződik nevéhez. Többször szerepelt külföldön is. 1958 és 1969 között a Fővárosi Operettszínház tagja volt.

 

 

Első felesége 1940-től 1961-ig Ecker Lili volt. Második házasságát Balogh Judittal, Balogh János zoológiaprofesszor lányával kötötte, 1964-ben. Tőle 1966-ban született egyetlen gyermeke, Julianna, aki biológia–földrajz szakos tanár lett.

Hatvanegy éves korában, 1969. március 9-én, Budapesten hunyt el.

ATEMPO.sk
Fotó: Operaház