Ma ünnepli 80. születésnapját Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Budapesten látta meg a napvilágot 1942. augusztus 28-án. Szülei Szilágyi Tibor építész és Újvári Etelka irodista.
1960-ban érettségizett a budai József Attila Gimnáziumban, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, de nem vették fel. Egy évvel később viszont újra visszatért és 1965-ben végzett a főiskola növendékeként.
Először a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött (1965), majd 1968-ban átment a Veszprémi Petőfi Színházba.
1969-től játszik Budapesten. 1973-ig a Thália, majd 1977-ig a József Attila Színház társulatához tartozott. Ekkor szerződött a Nemzeti Színházhoz két évre, innen 1979-1990 között a Vígszínházba ment. Ezt követően ismét a József Attila-, majd a Nemzeti Színházban játszott, végül 1997-ben csatlakozott az Új Színházhoz. 2003 és 2007 között a Soproni Petőfi Színház művészeti igazgatója, az intézmény megszűnéséig, 2012-ig a Budapesti Kamaraszínház tagja volt, jelenleg a Soproni Petőfi Színház tagja.
A színház mellett számos filmben és tévésorozatban is szerepelt, illetve a rádióban is gyakran hallható a hangja, többek között kabarékban.
https://www.youtube.com/watch?v=wwDgbdHS0ug
Első nagyobb szerepét 1965-ben Bacsó Péter filmjében, a Szerelmes biciklistákban kapta meg. Száznál több játék- és tévéfilmben, sorozatban szerepelt, Oszi bátyámat alakította az Üvegtigris című sikerfilm mindhárom részében, s olyan alkotásokban tűnt fel, mint a Macskajáték (1974), Guernica (1982), Kisváros (1993), Ámbár tanár úr (1998), Európa expressz (1999), Rendőrsztori (2000), Eszter hagyatéka (2008), Kaland (2011).
Szinkronizál is, többek közt Walter Matthau, Jean Renó, Richard Burtont magyar hangja.
1989–1994 között az Aase-díj kuratóriumának tagja volt.
Munkásságát számos díjjal ismerték el: 1975-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1982-ben érdemes művész lett, majd 1987-ben kiváló művész lett, 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést. 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2010-től Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában, 2018-ban Tolnay Klári-díjat kapott.
Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Soproni Petőfi Színház