70 éve született Bencsik Sándor Samu tragikus sorsú gitáros (+VIDEÓ)

70 éve született Bencsik Sándor Samu tragikus sorsú gitáros (+VIDEÓ)

Bencsik Sándor, becenevén Samu, gitáros, zeneszerző Budapesten született 1952. szeptember 15-én.

A 70-es évek elején a Sygma nevű sashalmi zenekarban kezdett, majd egy ideig a Beatrice tagja lett.

Innen a Gesarolba került, ez a zenekar vette fel 1973. május 1-jén a P. Mobil nevet. Bencsik a P. Mobillal 1980. szeptember 15-én Ajkán játszott utoljára, Cserháti István billentyűssel kilépett és megalapították a P. Box zenekart.

A P. Box 1986-ban párhuzamosan létezett a Metal Company nevű zenekarral, majd Deák Bill Gyula belépését követően felvették a Bill és a Box Company nevet.

 

 

A formációk sikere végül nem váltotta be a gitáros reményeit, valamint magánéleti problémái is fokozták elkeseredését, emiatt elhagyta az országot.

Bencsik Sándor 1987 nyarán először Svédországba ment, majd egy ausztriai menekülttáborban halt meg szeptember 23-án, azóta is tisztázatlan körülmények között.

Nevéhez fűződik számtalan azóta klasszikussá vált rocksláger. 2011-ben Debrecenben utcát neveztek el róla, 2017-ben pedig születésének 65. évfordulóján emléktáblát kapott Újbudán.

 

 

ATEMPO.sk
Fotó: magyarno.com