Ma ünnepli 60. születésnapját Rékasi Károly színművész, szinkronszínész, a Barátok közt Bartha Zsoltja, Tom Cruise magyarhangja.
Jászberényben látta meg a napvilágot 1962. szeptember 25-én. 1980-ban érettségizett a Liska József Erősáramú Szakközépiskolában. 1986-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Szinetár Miklós osztályának tagjaként.
Még a főiskola alatt vette feleségül Détár Enikőt, akitől közel harminc év után 2013-ban vált el.
Pályafutását a Madách Színházban kezdte 1986-ban, majd 1987-től 1990-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, 1990-1992 között pedig a József Attila Színház, majd 1992-től 2000-ig a Nemzeti Színház társulatához tartozott. 2000 és 2013 között szabadúszóként dolgozott, majd 2013-tól 2019-ig visszatért a József Attila Színházban. Jelenleg újra szabadúszó színészként tevékenykedik.
A színház mellett több magyar filmben is játszott. 1986-tól kezdve volt látható filmekben és sorozatokban: az Isten teremtményeiben, a Lindában és a Kisvárosban is.
https://www.youtube.com/watch?v=nPPPAl3stqw
Országos ismertséget viszont Bartha Zsolt szerepe hozta meg számára a Barátok köztben.
A színház és a filmezés mellett ismert szinkronszínész is.
Az ő hangján szólalt meg David Duchovny az X-aktákban, valamint Tom Cruise-t több, mint húsz filmben szinkronizálta.
2015. június 30-án motorbalesetet szenvedett, több mint egy héten át intenzív osztályon ápolták és hosszasan lábadozott.
Munkásságát 2016-ban Kaló Flórián-díjjal jutalmazták.
ATEMPO.sk