Németh Oszkár, a Fonográf egykori dobosának emlékére

Németh Oszkár zenész, a Fonográf egykori dobosa, akit a Tolcsvay-trióból is ismerhettünk 1946. október 5-én született.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Pályáját a hatvanas években roadként kezdte, dobosként a Tolcsvay-trióban lett ismert, majd az 1973 szilveszterén Szörényi Levente, Bródy János, Tolcsvay László, Móricz Mihály, Szörényi Szabolcs közreműködésével megalakult Fonográf együttes tagja volt. A nyolcvanas évtizedben övé volt a legendás Fonográf lemezbolt a Nyugati pályaudvarnál.

 

Fonográf

 

Játszott Koncz Zsuzsával, feltűnt Zorán kísérő zenekarában is, valamint vendégzenészként szerepelt annak 2002-ben megjelent Zorán című lemezén. Ezen kívül játszott az Alfonz kalandjai, a Bojtorján együttessel és Bródy Jánossal is.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Szörényi Levente első szólólemezén és az István, a király lemezen szintén ő dobolt. A Fonográf együttes megszűnte után Móricz Mihály gitárossal megalapította a N. O. coM.M.ent együttest.

Hetvenöt éves korában hunyt el 2021. november 7-én.

ATEMPO.sk
Fotó: Stekovics Gáspár