Tom Petty, a többgenerációs legendás amerikai rocker emlékére

Tom Petty

Tom Petty, a legendás amerikai rocker 1950. október 20-án született Floridában. A Tom Petty and the Heartbreakers frontembereként vált ismerté.

Petty és csapata az 1970-es években lett híres, több mint 60 millió lemezt adtak el, 2002-ben bekerültek a clevelandi Rock and Roll Hall of Fame múzeumba is. Petty sikeresnek bizonyult szólóénekesként is, a Free Fallin' című dala például világsiker lett.

 

 

A művész és zenekara halála előtt egy héttel lépett fel utoljára, az együttes fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából rendezett, 24 szövetségi államot érintő koncertsorozat keretében. A Petty and the Heartbreakers 1976-ban rögzítette első lemezét.

A Rolling Stone magazinnak nyilatkozva Tom Petty azt mondta, hogy előreláthatólag ez a mostani lesz a zenekar utolsó nagy turnésorozata. "Nagyon valószínű, hogy továbbra is játszunk majd, de hogy egyetlen turné alatt 50 koncertet adjunk, ezt nem hiszem" - fogalmazott. Hozzátette, hogy a csapat valamennyi tagja a hatvanas évei vége felé jár, és ő is mostmár többet szeretne foglalkozni az unokájával. "Nem akarom már az életemet úton tölteni, ez a turné is négy hónapig távol tart majd a családomtól" - nyilatkozta.

 

 

Tom Pettynek 3 szólóalbuma, a Tom Petty and the Heartbreakersnek pedig 13 albuma jelent meg. A legutolsó szólóalbum, a Hypnotic Eye, 2014-ben.

Pályafutása során Tom Petty fellépett - mások mellett - Bob Dylannel, George Harrisonnal és Roy Orbisonnal is, az 1980-s években alapított Traveling Wilburys nevű szupergrupjában Dylan, Harrison és Orbison mellett szerepelt Jeff Lynne is.

2017. október 2-án váratlanul hunyt el otthonában.

ATEMPO.sk
Fotó: Wikipedia