Ő Kefír, aki a V-Tech énekeseként vált ismertté

Ő Kefír, aki a V-Tech énekeseként vált ismertté

Kecskés Tibor, azaz Kefír 1979. november 3-án született Miskolcon. A Hermann Ottó Általános Iskola testnevelés tagozatára járt, mellette pedig a zeneiskolában gitározni és zongorázni tanult. Ezt a két hangszert már akkor is nagyon szerette. Klasszikusok helyett inkább Demjén Rózsi dalokat játszott.

A zeneiskolában ismerkedett meg Szamócával, azaz Varga Józseffel, akivel jó barátok lettek. Egyre gyakrabban tűntek fel különböző nagyszabású koncerteken, rendezvényeken, szerepeltek a médiában, közben pedig sok-sok dalt írtak.

1998-ban a tehetséges fiatalokra felfigyelt az EMI Hanglemezkiadó és több évre szóló exkluzív szerződést kötött velük. Az együttes neve V-Tech lett, Tibi pedig Kefir művésznéven lépett a közönség elé.

1998. szeptemberében megjelent az együttes első albuma Vétkezz velem! címmel, és rögtön nagy siker lett. A következő években a fiúk sikert sikerre halmoztak. 1999. októberében megjelent a Nem szabad sírni, 2000. októberében az Álmodoztam, 2002. májusában a Búcsúzz el, majd 2003. novemberében a Merre jár a boldogság? című albumuk.

 

 

Közben a legsikeresebb dalokat maxilemezen is megjelentették. Valamennyi album arany-, majd platinalemez lett. Mind az öt album több hétig vezette a MAHASZ eladási listáját, a nagylemezeken található dalok többsége, pedig a rádiók játszási-, és slágerlistáit.

2004. októberében a fiúk nagy fába vágták a fejszéjüket egy különleges, egyedi, unplugged albumot készítettek. Az eddigi legnagyobb slágerek akusztikus hangszerelésben, élő szimfonikus zenekarral kiegészülve kerültek fel az új albumra, amelyik a Lírák címet kapta. Ez az album is aranylemez lett.

 

 

Kefir az évek során díjak sorát kapta: többek között 2001, 2002-ben az év énekesévé választották, volt a hónap pasija, sőt az IM olvasói a világ 30 legjobb pasija között az első helyre őt választották.

21 slágeréből készült videoklip, ezek szinte kivétel nélkül vezettek valamilyen magyar slágerlistát. Számos arany- és platinalemez, vagyis több százezer eladott hanghordozó, több ezer koncert és fellépés, számtalan hazai és nemzetközi siker fűződik a nevéhez; nemcsak a V-Tech tagjaként, de szólóban is sikeres tudott lenni!

A 2005-ben jelent meg első maxi lemeze az Élet megy tovább címmel. Dolgozott többek közt Baby Gabival, DJ Lotterssel. Kefir egy karácsonyi dallal is meglepte rajongóit Tied a szívem (Karácsony) cemml. A meghitt hangulatú dal érdekessége, hogy nem hagyományos karácsonyi dal, hanem egy a szeretet ünnepéhez szorosan kötődő szerelmes dal is egyben.

 

 

Rövid szólókitérője után azonban ismét a V-Tech zenekaré a főszerep, visszatérve a zenei gyökerekhez. "A legszebb vallomás" című kiadványon olyan híres zenészek is közreműködtek, mint Nyári Károly vagy épp Bereczki Zoltán, aki számos korábbi V-Tech slágerhez adta a hangját az elmúlt évtizedben. "A legszebb vallomás" sorban a 8. album, amely Kefir nevéhez fűződik. 2012 őszén megjelent a V-tech legújabb videóklipje, mely a ,,Ha megtehetném'' című dalhoz készült. A kisfilmet thaiföldön forgatták.

Kefír legutolsó klipje 2018-ban jelent meg Elmúlt már címmel.

 

 

ATEMPO.sk