35 éves Nagy Adri énekesnő

35 éves Nagy Adri énekesnő

A kecskeméti származású Nagy Adri, aki 1988. január 20-án született, kiskora óta foglalkozik zenével.

 

A zenei óvodai előkészítő után könnyedén felvételt nyert a Kodály Zoltán ének-zenei iskolába. Először fuvolázni, majd zongorázni tanult, énekelni pedig a Miraculum kórus tagjaként kezdett.

2007-ben meghallotta egy lemezlovas barátja, Dj.Wallas énekelni őt és felkérte egy közös szám elkészítésére Elektrofunk címmel, mely felkerült a Viva Chart toplistájára is. A sikerek kapcsán fogalmazódott meg benne, hogy énekesnő szeretne lenni.

 

 

Popénekesként 2007-2010 között számos sikeres fellépése volt, ezeknek is köszönhető, hogy a Warner Music Records szerződést kötött vele.

Neve országosan a Sas Tamás által rendezett Szinglik éjszakája című film főcímdalának előadásával vált egy csapásra ismertté, 2010-ben.

A dal 28 hétig szerepelt a Mahasz slágerlistán. 2010 májusában a Viva díjátadó gáláján, a COMET-en a legjobb új előadó kategóriában indulhatott debütáló dalával.

 

 

Eltűnnék veled címmel 2011-ben megjelent első nagylemeze. Érthető, hogy különleges figyelem fordult feléje, amikor az eddig a pop műfajában oly sikeres énekesnő 2014-ben újabb oldaláról mutatkozott be azzal, hogy indult a Jazzy Rádió VII. Jazzy Dalversenyén, ahol Puha takaró című dalával egyből az előkelő második helyezést érte el.

 

 

Adri 2012-ben jelentkezett a Megasztárba, bejutott a Top 12-be és a 6. helyen végzett. 2013 áprilisától egy évig játszott a Thália színházban, ahol a Starfactory musical főszerepében láthattuk.

 

 

 

2014 őszétől alakította Betty Tanakist a TV2 Jóban Rosszban című sorozatában. 2016-ban a Sztárban Sztár showműsor 4. évadában a döntőig menetelt, és a 3. helyen zárt. 2021-ben A DAL színpadán is bemutatkozott Hol voltál című dalával.

 

 

 

2022-ben két dalt is rögzített a Stinky Bugs csapatával.

 

 

 

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Nagy Adri Facebook oldala