Füst a szemében - 80 éve született Cseh Tamás

Cseh Tamás

Cseh Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, énekes, színész, előadóművész Budapesten született 1943. január 22-én. 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező és Másik János zeneszerző volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel.

A művész 1974-től a Huszonötödik Színházban, majd a Várszínházban, 1982 és 1998 között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel.

Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak.

 

 

Az előadóművész számos filmben szerepelt, ilyen volt a Nyom nélkül, A turné, a Csinibaba, valamint a 6:3 című alkotás. A Csillagokkal táncoló Kojot című, 2006-ban megjelent mesekönyv történeteit Cseh Tamás válogatta és fordította. Művészi munkája elismeréseként Liszt Ferenc-díjat és Kossuth-díjat kapott, emellett kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is.

Hatvanhat évesen, 2009. augusztus 7-én hunyt el.

 

 

ATEMPO.sk