Felvidékről indult - 75 éves Sunyovszky Szilvia, a Fekete gyémántok színésznője

A rozsnyói születésű Sunyovszky Szilvia Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő számos filmben szerepelt és húsz éven át volt a Madách Színház egyik vezető színésznője. A nemzet a Várkonyi Zoltán rendezte Fekete gyémántok Evilájaként ismerte meg.

Sunyovszky Szilvia 1948. február 2-án született Rozsnyón, ahol már nyolc évesen színpadra állt. Pozsonyban, a Színművészeti Főiskolán tanult 1966–1968 között. Amint lehetősége adódott rá, Magyarországon folytatta tovább a tanulmányait, a harmadik évfolyamot már Várkonyi Zoltán osztályában végezte el Budapesten. 1970-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

1967–68-ban a pozsonyi Hviezdoslav Színházban játszott majd, a főiskola után 1970–71-ben a kassai Thália Színház tagja lett. 

 

Sunyovszky Szilvia és Agárdy Gábor

 

Budapesten már 1969-ben már kamera elé állhatott, Az alvilág professzora című filmben olyan legendák játszottak, mint Latinovits Zoltán, Sinkovits Imre, Domján Edit vagy Kállai Ferenc. Ugyanebben az évben a Ráktérítő című tévéfilmben is szerepet kapott, a rendező Szőnyi G. Sándor később a férje lett.

1971-ben tért vissza Budapestre, és a Madách Színház vezető színésznője lett az akkor legendás prózai társulatban, ahol olyan színészóriásokkal játszhatott, mint Márkus László, Juhász Jácint, Tolnay Klári, Mensáros László vagy Sztankay István.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Az igazi népszerűséget számára is a film hozza meg, a Várkonyi Zoltán rendezte Fekete gyémántokban játszotta el Evila szerepét, amit 1977-ben mutattak be és lett országosan ismert.

1983-ban a férje két rendezésében is szerepelt, A néma leventében Ziliaként és a Míg új a szerelem című filmben Kállai Ferenc partnereként. Láthattuk a Szomszédok című sorozatban 1995 és 1998 között dr. Ágai Erika szerepében, aki Mágenheim doktor egyik kollégája volt.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A Madách Színházat fokozatosan musicalszínházzá formálták át, így Sunyovszky Szilvia 1991-ben távozott a társulattól. A kilencvenes években már csak keveset lép színpadra, mivel egy orvosi műhiba derékba törte a színésznői karrierjét. Utoljára 1996-ban az Evangélium Színházban láthatta a közönség Gizella királyné szerepében Sík Sándor István király című drámájában.

Még 1991-ben megpályázta az akkor alakuló pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatói posztját, amelyet 1995-ig töltött be. Ezt követően a Határon Túli Magyarok Hivatalának főtanácsosaként, majd 2000-ig a Magyarországért Alapítvány elnökeként dolgozott.

 

Sunyovszky Szilvia

 

A 2010-ben bemutatott A Föld szeretője című filmdrámában még vállalt szerepet, ezenkívül csak versmondással szerepelt, gyakran a televízió felkérésére a Vers mindenkinek című műsorban.

1986-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1998-ban Rozsnyó díszpolgára lett. 2013-ban Érdemes művész címmel, 2016-ban A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2020-ban megkapta a Kossuth-díjat.

ATEMPO.sk
Fotó: Youtube, Szalay Zoltán/Fortepan, Pozsgai Zsolt