Snétberger Ferenc világhírű gitárművész, aki tehetségeket segít

Snétberger Ferenc Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas világhírű gitárművész és zeneszerző zenész család tagjaként 1957. február 6-án Salgótarjánban született. Már gyermekkorában édesapja volt a példaképe, aki szintén gitározott. Klasszikus zenét és jazzgitárt tanult. Ma főként improvizációs művészetének és műfajokat átlépő játékának köszönhetően ismert.

Repertoárját hazájának roma hagyományai, a brazil zene és a flamenco éppúgy inspirálja, mint a klasszikus gitár és a jazz.

Számos szólóalbuma jelent meg, és több albumon működött közre partnerként. Végigkoncertezte Európát, fellépett Japánban, Koreában, Indiában, Vietnamban és az USA-ban.

1988 óta Berlinben él.

 

 

1995-ben, a holokauszt 50. évfordulójára komponálta „IN MEMORY OF MY PEOPLE“ (Népem emlékére) című, gitárra és nagyzenekarra írt művét, melyet népének ajánlott. A darab, melyet a hagyományos roma dallamok ihlettek, erőteljes véleménynyilvánítás az emberi szenvedés ellen. Kamarazenekari kísérettel maga a komponista mutatta be Magyarországon, Olaszországban és Németországban, valamint 2007-ben, a Nemzetközi Holokauszt-emléknap alkalmából, az Egyesült Nemzetek New York-i székházában és 2013-ban a berlini roma holokauszt emlékmű avatóján.

 

 

Szólistaként előadta Luciano Berio Sequenza XI (szólógitárra) című szerzeményét, zenekarral pedig Vivaldi, Rodrigo és John McLaughlin műveit interpretálta. Snétberger írt kísérőzenét filmhez és színdarabhoz. Számos világhírű művésszel adott közös koncertet Magyarországon és Európában.

 

 

2002-ben szülővárosa, majd 2010-ben Budapest díszpolgárává avatták. A Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjének és a Magyar Éremrend középkeresztjének birtokosa.

2005-ben Liszt Ferenc-díjat, 2014-ben Kossuth-díjat kapott. Prima díjas (2013), majd 2014-ben a MOB Fair Play díjazottja művészeti kategóriában. 2015-ben a Hazám-díjjal ismerték el Snétberger Ferenc életművét. 2018-ban Németország legrangosabb jazzelismerését, a JTI Trier Jazz Award elnevezésű díjat vehette át, 2019-ben Magyar Örökség Díjat kapott, 2021-ben pedig a Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjét adományozták neki. 2022-ben Német Jazz-díjat vehetett át.

 

 

2011-ben partnereivel megalapította a Norvég Alap és a Magyar Állam pályázati támogatásával a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központot, hátrányos helyzetű gyermekek számára, melynek művészeti igazgatója is. E tevékenységéért is számos rangos elismerésben részesült.

Már 10 éve segíti a fiatal zenészeket a Snétberger Program

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Raffay Zsófia