Zoltán Erika, a diszkókirálynő

Zoltán Erika

Ma ünnepli születésnapját Zoltán Erika énekesnő, táncos, a 80-as, 90-es évek diszkókirálynője.

Zoltán Erika Budapesten látta meg a napvilágot 1962. február 15-én. Már 4 éves korában eldöntötte, hogy énekesnő akar lenni, és ettől semmi nem tántoríthatta el. Zongorázni tanult, és dzsesszbalett órákra járt. Az érettségi után éjszakai bárokban énekelt és táncolt. Egy ideig ő volt Szűcs Judith és Karda Beáta háttértáncosa is.

 

 

1984-ben a Balatonnál találkozott Pásztor Lászlóval a Neoton Família együttes tagjával, aki elindította a zenei pályán.

1986-ban részt vett a siófoki Interpop Fesztiválon, ahol közönségdíjat nyert a Szerelemre születtem című számával, ami meghozta számára a várva várt sikert.

 

 

A következő évben megjelent első nagylemeze a Szerelemre születtem. Ezt 1988-ban követte a Túl szexi?, 1989-ben a Csak neked!, majd 1990-ben a Ki nevet a végén? Legutóbb 2017-ben jött ki új lemezzel, ez a Hangunk célba ért címet kapta és egy duett is szerepel rajta Csepregi Évával.

 

 

A népszerű énekesnő több mint 1 500 000 eladott hanghordozóval büszkélkedhet.

1994-ben felvette az Erika C. művésznevet a Blue Pearl című lemezéhez, amit Londonban készítettek, és amivel Európában is hírnevet szerzett.

 

 

Két évvel később producerként saját kiadót alapított Joker Space néven. A B. Boys, a Tik-Tak, az Emergency House és a Grooveland popegyüttesek köszönhetik neki hírnevüket.

Első tánciskoláját – Zoltán Erika Tánciskolája néven – 1990-ben alakította meg, amely azóta az ország legnívósabb iskolái közé nőtte ki magát, jelenleg Erica C. Dance School néven működik.

 

 

Játszott az 1980-ban készített Ballagás című filmben, valamint a Barátok közt sorozatban. Feltűnt a Szeszélyes évszakok kabaréjeleneteiben is. A Dr. Bubó színpadi musicalváltozatában főszerepet játszott. 2022/23-ban láthattuk a Csináljuk a fesztivált!  showműsorban is.

Zoltán Erika összesen nyolc alkalommal lett az év énekesnője, 1989-ben év legerotikusabb énekesnőjének is megválasztották. 1994-ben és 1995-ben Emerton-díjat kapott.

 

ATEMPO.sk