Stohl András színpadon, filmvásznon és tévében

Ma ünnepli születésnapját Stohl András az utóbbi évek egyik legfoglalkoztatottabb színésze, aki színdarabokban játszik, filmezik, műsorokat vezet és számos világsztárnak kölcsönzi hangját.

Stohl András Jászai Mari-díjas színművész, televíziós és rádiós műsorvezető Budapesten született 1967. február 23-án. A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett. 1990-ben – Székely Gábor és Zsámbéki Gábor tanítványaként – végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a budapesti Katona József Színház szerződtette.

2001-től szabadúszó lett, mivel a színház vezetése nem tartotta összeegyeztethetőnek a televízióban vállalt munkáit a társulat művészeti koncepciójával.

 

 

2003 és 2013 között a Nemzeti Színház meghatározó színésze. 2013-2017 között a Vígszínház tagja. 2017-2021 között ismét szabadúszó, több színházban és produkcióban játszott tovább, mellette 2017 áprilisától a Class FM reggeli műsorának műsorvezetője volt. 2021-től ismét a Vígszínház tagja lett.

Az eltelt évtizedekben megszámlálhatatlanul sok darabban láthatta őt a közönség különböző színházak színpadán. Mellette előszeretettel játszik filmekben és sorozatokban is: a Meseautó, az a Nejem, nőm, csajom, a Pappa Pia, a Valami Amerika 3, a Zárójelentés mozikban, a tévéképernyőkön pedig a Kisváros, a Tűzvonalban, a Válótársak és a Mintaapák szériákban tűnt fel.

 

 

Számos televíziós műsorba kapott meghívást, akár műsorvezetőként, zsűritagként, szereplőként. Ilyen volt a ValóVilág, a Survivor, a Csillag születik, a Dancing with the Stars, jelenleg épp a Sztárban sztárban versenyzőként látható a képernyőkön.

Az Oscar-díjas amerikai színész, Matt Damon és a Golden Globe-díjas Hugh Grant gyakori magyar hangja, de Mark Hamill is az ő hangján szólalt meg Luke Skywalker szerepében, vagy éppen Heath Ledger Jokerének is ő kölcsönözte a hangját, és Woody Harrelson állandó szinkronhangja is ő. Szintén kölcsönözte még a hangját Brad Pitt, Johnny Depp, Daniel Craig, Jeremy Renner, Jude Law világsztároknak is.

 

 

Munkásságát 2000-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, de 2002-ben átvehette a Súgó Csiga díjat, a Farkas-Ratkó-, a Story Ötcsillag, a Gundel művészeti és a Pepita-díjakat. 2013-ban kiérdemelte a Színikritikusok elismerését, majd 2016-ban a Hegedűs Gyula-emlékgyűrűvel és az Ajtay Andor-emlékdíjjal gazdagodott.

ATEMPO.sk
Fotó: Stohl András FB