Ma ünnepli 80. születésnapját Dubrovay László a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zeneoktató, érdemes művész.
Nemzedékének egyik legtermékenyebb magyar zeneszerzője. A zenei nyelv megújítására törekvő kompozíciókat alkotott az összes hagyományos zenei műfajban: vokális és zenekari művek, kamaradarabok, opera, balett, elektronikus művek, szólóhangszeres kompozíciók sora kap helyet a szerzői műjegyzékben. Új lehetőségek, soha fel nem fedezett, kihívást jelentő utak foglalkoztatták fantáziáját. Míg az egyik oldalról az elektronikus zenei tapasztalatok, a hangzó világ lehetőségeinek kutatása és kiterjesztése, másik oldalról a gyökerek felvállalása, a hagyományok tisztelete jellemző zeneszerzői habitusára.
Budapesten született 1943. március 23-án. Apja, Dubrovay László kántortanító volt, anyja Krendl Irén. Négyéves korától édesapja zongoraóráival kezdte. Zeneszerzés szakon a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába járt, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett; diplomáját – kitűnőre vizsgázva – 1966-ban kapta meg. Zeneszerzést Vaszy Viktortól, Szelényi Istvántól, Szabó Ferenctől és Vincze Imrétől tanult.
1966 és 1971 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, 1971-től 1972-ig a Hamburgische Staatsoper korrepetitora lett. Tanulmányait 1972-től 1974-ig Kölnben, Karlheinz Stockhausennél és Hans-Ulrich Humpertnél folytatta, ahol a 20. század legmodernebb hangkutatási eredményeit, különféle komponálási technikákat sajátított el, megismerkedve az elektronikus zenével is, mely a későbbiekben igen jelentős területei közé tartozott, amiképpen új, először általa alkalmazott zenei technikák kifejlesztése is. Dubrovay kísérletező és felfedező típus, aki a hangszerek új és újszerű kombinációinak és megszólaltatásának kidolgozására egyaránt fogékony. 1974-75-ben a Westdeutscher Rundfunk elektronikus stúdiójában működött.
1976-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneelmélet tanszakán tanít. 1985-ben – a Künstlerprogram keretében – Berlinbe hívták.
Elektronikus stúdiókban számos városban dolgozott: Köln, Freiburg, Berlin, Lüneburg, Bourges, Stockholm, Budapest.
Azt vallja, hogy a hang nem pontszerű jelenség, hanem egy folyamat, melynek van belső élete, meg lehet változtatni a dinamikáját, felhangjait, a hangszíneit. Művészi filozófiája, hogy a zene nem lehet egyoldalú: az ég felé törésnek akkor van értelme, ha a pokol feszültségeit is megjeleníti a szerző.
Munkásságát számos díjjal ismerték el: Erkel Ferenc-díj (1985), Magyar Rádió Kritikusok Díja (1987), Magyar Rádió Nívódíja (1995), Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj (1996), Érdemes Művész (1998), Magyar Művészetért Díj (2001), Artisjus-díj (2006), Kossuth-díj (2013), Nemzet Művésze (2014), Prima díj (2019), Cziffra Fesztivál Életműdíja (2023)
ATEMPO.sk
Fotó: Emmer László / Zeneakadémia
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!
