75 éves Steven Tyler, az Aerosmith énekese

75 éves Steven Tyler, az Aerosmith énekese

Ma ünnepli 75. születésnapját Steven Tyler amerikai zenész és dalszerző, aki az Aerosmith énekeseként vált ismertté.

Steven Victor Tallarico néven született 1948 március 26-án New Yorkban. Klasszikus zenész apai nagyapja a 19. század végén vándorolt ki Calabriából, és az Újvilágban egy zongoristát vett feleségül. A fiuk is zongoraművész lett, úgyhogy mi sem természetesebb, mint hogy az ő fia,

Steven is egy Steinway-zongora alatt cseperedett fel Chopin, Liszt és Debussy muzsikáját hallgatva.

Bronxban járt elemi iskolába, hosszú hajat növesztett, és rajongott a korabeli zenékért. A hatvanas évek elején dobolással kezdte zenei pályáját, több kérészéletű zenekarban is megfordult, és egyre gyakrabban állt szemben a közönséggel, kezében a mikrofonnal.

Amikor a Rolling Stones 1965-ben másodszor lépett fel New Yorkban, a koncert előtt azt hitték róla, hogy ő Mick Jagger, akkori együttese, a Strangers tagjairól pedig, hogy ők a "Kövek". Olyan felhajtás támadt, hogy még a híradóba is bekerültek.

Többen felfigyeltek rájuk, 1966-ban a Byrds, majd a Beach Boys előzenekaraként léptek fel. Stevent hosszú haja, botrányos fellépései és drogozása miatt kicsapták a gimnáziumból. Egy New York-i magániskolában folytatta tanulmányait. 1969-ben annyira megtetszett neki egy akkor induló zenekar, a Jam Band - tagjai között Joe Perry gitárossal és Tom Hamilton basszusgitárossal - nyers, elemi erejű zenéje, hogy elhatározta: velük fog zenélni.

 

 

Az Aerosmith 1970-ben alakult meg. Boston környékén laktak egy házban, olykor átrándultak New Yorkba.

Első korszakukat a rhythm and blues és a hard rock fémjelezte, két nagylemezük (Aerosmith, 1973, Get Your Wings, 1974) is megjelent, de nem keltett különösebb feltűnést. Tylert - kiváló és utánozhatatlan hangja ellenére - a kritikusok csak az egyiknek tartották Mick Jagger számos pofátlan utánzója közül. Az áttörést a Toys in the Attic hozta meg 1975-ben olyan felvételekkel, mint a címadó szám, a listákon a legmagasabbra kapaszkodó Walk This Way és a Sweet Emotion. A Rocks (1976) koronggal már az első amerikai bandának számítottak a "Bostoni Rosszfiúk". Az addig fanyalgó kritikusok most lelkendeztek, a két albumot a hard rock alapművei közé sorolták, és az addig alig fogyó első két LP is platinalemez lett.

A Columbia kislemezen is kiadta az első korong leghúzósabb számát, a Dream On-t, Amerika hatalmas stadionjaiban léptek fel 60-80 ezer ember előtt. Európában először 1976-ban turnéztak, de nem arattak átütő sikert. Az elfogyasztott hatalmas mennyiségű kábítószer és tömény szesz miatt koncertjeik botrányba fulladtak, Tylert gyakran kellett felcipelni a színpadra, mert a saját lábán állni sem tudott. Állandósultak a torzsalkodások, Joe Perry kilépett az együttesből, egymás után cserélődtek a tagok. Tyler motorbalesetet szenvedett, csaknem egy évig lábadozott, a fellépéseket lemondták. Megkezdődött az elvonókúrák és a Greatest Hits albumok piacra dobásának végeláthatatlan sora.

 

 

A nyolcvanas évek elejének nagylemezeit érdektelenség fogadta, 1984-ben azonban visszatért Perry, az Aerosmith újra egyesült. 1987-ben a Permanent Vacation fordulópontot hozott, több mint 5 millió példányt adtak el belőle, és ekkor forgattak először videoklipet is. 1989-ben jelent meg a Pump, a tizedik album, amelyet a rajongók és a kritikusok is lelkesen fogadtak. Hétmillió fogyott belőle, a Love in an Elevator meg sem állt a lista első helyéig, és három dal került be a Top 10-be, a Janie's Got a Gun pedig 1991-ben a legjobb rock produkcióért meghozta az Aerosmithnek az első Grammy-díjat.

Ekkor értek a csúcsra, a Get a Grip album 1993-ban kibérelte az első helyet a Billboard 200 listáján, egy év alatt 12 millió példányban kelt el. A Livin' on the Edge-et kislemezre is kimásolták, a Cryin, a Crazy és az Amazing óriási sikert aratott a videoklipeknek is köszönhetően, amelyekben egyik lánya, Liv Tyler is szerepelt. A Livin' on the Edge és a Crazy dalokért 1993-ban, majd 1994-ben is Grammy-díjasok lettek.

1997-ben jelent meg a Nine Live, első lett a Billboard 200 listáján, de a hindu istenséget, Krisnát macskafejjel és női felsőtesttel ábrázoló borító vihart kavart. A kislemezen is megjelentetett Falling in Love, a Hole in My Soul, a Pink és az I Don't Want to Miss a Thing dalaikért 1997-ben és 1998-ban újabb Grammy-díjakat söpörtek be. Egymást követték az albumok, és az egyre egyenetlenebb minőség ellenére 2001-ig minden lemezük platinalemez lett. A Hohner cég Tyler nevével fémjelzett szájharmonikát kezdett árusítani. A feldolgozásokat tartalmazó Honkin' on Bobo (2004) után a rajongóknak 2012-ig kellett várniuk a következő LP-re, ami egyértelmű bukás volt.

 

 

Tyler az ellentmondó nyilatkozatok ellenére tovább küzdött függőségeivel, balesetek, műtét, rehabilitáció követték egymást, már csak a botrányaival került a címlapokra. Az Aerosmith a feszültségek ellenére 2017 nyarán Aero-Vederci Baby! Tour néven búcsúturnéra indult, amit ősszel Latin-Amerikában félbe kellett szakítani Tyler betegsége miatt. A turné még ma sem zárult le, volt hogy a korona vírus miatt, vagy éppTyler rehabilitációs kezelései miatt is mondták le a koncerteket. Budapesten és Prágában is felléptek volna.

Az Aerosmith 2019-ben kapott csillagot a Hollywoodi hírességek sétányán, majd 2020-ban megkapta a MusiCares Person of the Year díjat.

Magánéletét viharos kapcsolatok jellemezték. Falta a nőket. Kétszer házasodott, és kétszer vált el. Négy gyermeke van, három lánya és egy fia. Két lánya, Mia Tyler, a modell, és Liv Tyler, a filmszínésznő unokákkal örvendeztették meg, amelyről így nyilatkozott: "A legcsodálatosabb dolog nagyapának lenni."

ATEMPO.sk
Fotó: aerosmith.com