Hókuszpóktól a Három nővérig - Haumann Péter emlékére

Nyolcvanegy éves korában, néhány nappal születésnapja után elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze.

Haumann Péter méltósággal viselt hosszú betegség után hunyt el szombaton délután.

Haumann Péter Budapesten született 1941. május 17-én. Orvosnak készült, a Toldy Ferenc Gimnázium színjátszó körében azonban egyik tanára felismerte tehetségét és a színi pálya felé irányította.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

1963-ban friss diplomásként Debrecenbe szerződött, onnan Pécsre vezetett az útja. A Dunántúli Színházak Fesztiválján látta meg Gyurkó László, aki szerződést ajánlott neki az újonnan alakuló 25. Színházban. Ezután rövid ideig játszott a József Attila Színházban, 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt.

Egyedi orgánumú, sokoldalú művész, sajátos humorral megformált vígjátéki alakjai mellett drámai erejű alakításaival is emlékezetes sikereket aratott.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Már első jelentős szerepe, a Platón műve alapján készült Szókratész védőbeszéde című monológ országosan ismertté tette: fiatalon is hitelesen személyesítette meg a halálra ítélt, agg filozófust. A darabot évtizedeken át műsorán tartotta, csiszolta, érlelte, sőt hangoskönyv formájában is megjelent.

Nagy siker volt Csehov utolsó előtti színművének paródiája, melyet egy 1979-es szilveszteri műsorban mutatták be, ahol Haumann Péter a tanárnőt, Olgát játszotta.

 

 

Emlékezetes alakítása volt az Állítsátok meg Arturo Uit címszerepe, a Sok hűhó semmiért Benedekje, a Hamlet Claudiusa, kiváló volt mint Volpone Ben Jonson darabjában, vagy Albinként az Őrült nők ketrecében.

Több filmben és számos tévéjátékban is szerepelt, köztük volt a Forró vizet a kopaszra, a Fekete gyémántok, a BÚÉK, a Hajnali háztetők, az Anna filmje, A hídember, a Szabadság, szerelem és a Kalandorok. Felejthetetlen alakításainak egyike a Patás figurája Rideg Sándor Indul a bakterház című regényének filmes feldolgozásában.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Ő volt a magyar hangja a Louis de Funèsnak a Fantomas sorozatban, de Gene Hackmant, Jack Lemmont és Anthony Hopkinst is szinkronizálta. Ő szólaltatta meg a Hupikék Törpikék emblematikus gonoszát, Hókuszpókot is, de hallhattuk hangját a Macskafogóban és Vukban is.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Nyolcvanegy éves korában, néhány nappal születésnapja után hunyt el  méltósággal viselt hosszú betegség után 2022. május 28-án.

Munkásságát számod díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Jászai Mari-díjat kétszer kapott 1970-ben és 1972-ben, 1980-ban érdemes művésszé lett, 1985-ben Kossuth-díjat kapott. 1997-ben vált a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává, 2006-ban a “Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal” elismeréssel tüntették ki, majd 2009-ben Prima Primissima díjat kapott. 2010 őszén választották a Nemzet Színészévé Kállai Ferenc helyére. 2021-ben Tolnay Klári-díjat kapott.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

ATEMPO.sk