Lemez-mutató: Relatív Perspektíva a Gilotintól

Tavaly év végén jelent meg az ímelyi Gilotin zenekar második albuma, a Relatív Perspektíva, melyet március 7-én Budapesten „kereszteltek” meg. A nemes feladatot Som Lajos, a Piramis, a Taurus és Senator zenekarok legendás basszusgitárosa vállalta.

A 2007 augusztusában alakult modern rockot/metált játszó banda aktív szereplője a hazai zenei életnek. Portálunkon is bemutattuk már Adele Set Fire to the Rain feldolgozásukat, valamint a Csak egyetlen szó című dalukat.

Az elmúlt években a zenekar több megmérettetésen vett rész: 2009-ben megnyerték a Rockerek.hu portál tehetségkutató versenyét, különdíjat nyertek az MRA tehetségkutatóján, illet a Tűzvirág fesztivál tehetségkutatóján, valamint az első Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok Seregszemléjén 2. helyen végeztek. Idén pedig ott vannak a Pulzus döntőjében és biztos további kihívások is várják őket.

De a legfontosabb tervük a zenélés, koncertezés mellett, hogy elkészítsék első videoklipjüket, ami ígéreteik szerint nagyot fog szólni.

A banda első demóját még 2010-ben jelentette meg Keserű könnyek címmel, melyet három angol kislemez követett: Do Not Hold Me Back és The Poker (angol kislemezek, 2011), The Hidden Truth (kislemez, 2013). A most megjelent lemezüket az angol Relative Perspective lemez előzte meg, mely a dalok angol nyelvű változatait tartalmazza.

Relatív Perspektíva

„Az angol nagylemezünkön található dalok zöme magyarul készült el, tehát magyar dalszöveggel. Ezek később lettek lefordítva angol nyelvre, ill. hozzá jött két eredetileg angol szöveg. Ezek után láttunk neki a stúdiómunkáknak. Azt fontosnak tartanám megemlíteni, hogy már néhány évvel ezelőtt közösen eldöntöttük, hogy a lemezt két nyelven fogjuk megjelentetni, így a dalok instrumentális része egy az egyben ugyanaz mindkét lemezen, csupán az ének nyelve különbözik.” - mondta el Pogány Tibor.

A dalokat a zenekar tagjai közösen írták, így Babicz Attila énekes, billentyűs, Babicz Dávid dobos, Pogány Tibor basszusgitáros és Tóth Marian "Manó" gitáros is kivette részét az alkotási folyamatból.

Tibor elárulta, hogy: „Ezek a dalok már három éve fogalmazódtak meg bennünk, illetve születtek fokozatosan a próbateremben. 2013-as év volt a meghatározó számunkra, akkor nyerték el a dalok a végleges formájukat, ahogyan a lemezen is hallhatjuk őket. Még ugyanaz év őszén írtuk meg a hiányzó láncszemet, a Magány c. dalt.

Én személyesen vegyesnek tartom a lemez tartalmát. A célunk az volt, hogy minél többen megtalálják a saját kedvencüket. Ezért van, hogy súlyosabb dalok között található rock ballada is, valamint a hangzásban is felfedezhető ez a változatosság.”

A szövegeket Tóth Tomi, Mikóczi Luci, Pogány Krisztián és Pogány Tibor írták. „Néhány dal, mely az én tollamból született, mélyen tükrözik a hatásokat, melyek az utóbbi években értek. A hatások alatt elolvasott könyveket és megtapasztalt eseményeket értek. A Kölcsön kenyér c. dalszövegben konkrétan erős jelei vannak két nagyszerű Márai Sándor műnek. A szövegek témái nem képeznek egységet, de ami közös bennük, hogy komolyak. Semmi jel nem utal arra, hogy rózsaszín repülő elefántokról vagy sci-fi hősökről énekelnénk.” - tette hozzá Tibor.

A lemez 10 dalt és egy-egy bevezető és befejező rész tartalmaz:

1. Intro
2. Elmenni szótlanul
3. A célvonalon túl
4. Vedd már észre!
5. Azt mondják rád
6. Magány
7. Kölcsön kenyér
8. Csak egyetlen szó
9. Meggyalázott lélek
10. Gyógyszer
11. Van igazság
12. Outro

 

A dalokat röviden Tibor mutatja be:

Pogány Tibor

Elmenni szótlanul

„A lemez kezdő dala, melyben Ketch Up a Maddogxból vendégeskedik. Egészen jó arc ez a gyerek :-)”

{https://soundcloud.com/gilotinmusic/elmenni-szotlanul}

 

A célvonalon túl

„Abban az esetben, ha célorientált típus vagy, minden igyekezeted a porban hull, ha a cél vonal előtt feladod.”

{https://soundcloud.com/gilotinmusic/a-celvonalon-tul}

 

Vedd már észre

„Állítólag a lemez legjobb refrénje ebben a dalban található meg. Egy egy erős kritika a jelenlegi online "barátságoknak" és zsákbamacska társkeresési módszereknek ...”

{https://soundcloud.com/gilotinmusic/vedd-mar-eszre}

 

Azt mondják rád

„Mikor az ember természetes vagy természetellenes módon változik, sok mindent mondanak rá...”

{https://soundcloud.com/gilotinmusic/azt-mondjak-rad}

 

Magány

„Súlyos dal, súlyos szöveg. A legfiatalabb „gyermekünk”. A koncertverzió még ennél is jobb.”

{https://soundcloud.com/gilotinmusic/magany}

 

Kölcsön kenyér

„Átesett jó néhány ráncfelvarráson, míg elnyerte a végleges formáját. Sztakovics János barátunk hegedül a dalban, így adva a dalnak még jobb hangulatot.”

{https://soundcloud.com/gilotinmusic/kolcson-kenyer}

 

Csak egyetlen szó

„Úgy éreztük kell egy lírai dal, hát megírtuk. Még soha senki nem rontott el semmit egy balladával :-)”

{https://soundcloud.com/gilotinmusic/csak-egyetlen-szo}

 

Meggyalázott lélek

„Imádjuk koncerten játszani. A hullámzó hangulata impulzusokat küld a hallgatóknak, melyek aztán reakciókat generálnak.”

{https://soundcloud.com/gilotinmusic/meggyalazott-lelek}

 

Gyógyszer

„Bizony manapság a gyógyszer ipar óriási üzlet, és egyre több gyógyszer vény nélkül kapható. Borúsak a kilátások, de a dal egy egészen másról szól, viszont az előbb leírtak aggasztanak minket.”

{https://soundcloud.com/gilotinmusic/gyogyszer}

 

Van igazság!?

„Nagyon sokan szeretnék tudni. A szöveg hipotetikus, minden hallgató döntse el maga.”

{https://soundcloud.com/gilotinmusic/van-igazsag}

 

Gilotin

 

A Gilotin tagjai:

Babicz Attila – ének, billentyűk
Babicz Dávid – dob
Pogány Tibor – basszusgitár
Tóth Marian "Manó" – gitár

Közreműködők:

Berek Tibor „Ketch Up” (Maddogx) – ének
Sztakovics János – hegedű

Hangfelvétel, keverés és masztering: Dombóvári Balázs „Dombesz”

 

A lemez beszerezhető a zenekar tagjaitól személyesen, koncerteken és megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímen és zenekar facebookos oldalán is.

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk