Gryllus Dorka színésznő szülletésnapjára

Ma ünnepli születésnapját Gryllus Dorka színésznő, akit olyan filmekben láthattunk, mint a Honfoglalás, az Európa expressz, a Félvilág és a Brazilok, vagy az Apatigris, Tetthely, Cobra 11 sorozatok.

Budapesten látta meg a napvilágot 1972. december 26-án.

Apja Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője; édesanyja Kőváry Katalin Jászai Mari-díjas rendező.

 

 

1990–95 között az Ef Zámbó Happy Dead Bandben énekelt, mindemellett 1993–94-ben Tereskovával együtt is fellépett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1998-ban szerzett diplomát Benedek Miklós osztályában. A Vígszínházban volt szakmai gyakorlaton 1996–98 között.

 

 

A főiskola elvégzése után, 1998-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. 2001-ben közreműködött édesapja, Gryllus Dániel Családi kör című lemezén. 2003-ban a Dallas-Pashamende című film forgatása miatt fel kellett mondania a társulatnál, mivel a színház nem akarta elengedni filmezni. Azóta szabadúszó, jelentős időt tölt Németországban.

 

 

Már korábban is dolgozott Rolf Schübel német rendezővel, aki már többször felvetette, hogy Dorka próbálja meg a németországi karriert. Ehhez a végső lökést a színházi szerződésbontás és Geszti Pétertől való válása adta, amit súlyosbított a honi bulvársajtó túlzó érdeklődése is.

 

 

Jelenleg is rendszeresen dolgozik Berlinben és Budapesten is. Férje Simon Kornél, akivel két gyermekük van.

Olyan magyar filmekben láthattunk, mint a Honfoglalás, az Európa expressz, a Félvilág és a Brazilok, vagy az Ízig-vérig és Apatigris sorozat. Németországban olyan sorozatokban kapott szerepet, mint a Tetthely vagy a Cobra 11.

 

 

Magyarországon 2010-ben Arany Medál díjat kapott a Látogatás című filmben nyújtott alakításáért.

ATEMPO.sk
Fotó: dorkagryllus.com