50 éves Pintér Tibor színész, énekes

Ma ünnepli 50. születésnapját Pintér Tibor „Tenya” színész, énekes, rendező, producer, a Szigetszentmiklósi Sziget Színház és a Nemzeti Lovas Színház igazgatója.

Budapesten látta meg a napvilágot 1974. január 21-én. 1997-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán, Szinetár Miklós osztályában.

 

 

Előszerződéses ösztöndíjjal két évadra a Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja volt, ahol főszerepeket is játszott. Játszott ezen kívül még a Budapesti Operettszínházban, a Miskolci Nemzeti Színházban és a Ruttkai Éva Színházban.

2002-ben megalapította saját utazószínházát Sziget Színház néven Szigetszentmiklóson, melynek darabjait az elmúlt években nagy sikerrel mutatták be Magyarország számos részén, sőt az országhatárokon túl is. A társulat átlagosan évi 150 előadást játszik.

 

 

2003-tól 2 évig a Budapesti Moulin Rouge énekese és házigazdája volt, ahol heti 4 alkalommal revüműsorral szórakoztatta a magyar és külföldi vendégeket. 2006-tól 2012-ig a Komáromi Magyar Lovas Színház rendezője, művészeti vezetője és színésze volt.

 

 

2013-ban megalapította a Nemzeti Lovas Színházat, amelynek igazgatója, rendezője és producere.

2010-ben megnyerte a Nemzeti Vágta celebfutamát. Szerepelt a Sztárban sztár és Álarcos énekes műsorokban, 2023-ban pedig a Sztárboxban is ringbe állt.

 

 

Volt felesége Janza Kata és Nyíri Bea. Két gyermeke van, akikkel gyakran játszik egy darabban is (pl. Honfoglalás).

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Nemzeti Lovas Színház