Kozák András Kossuth-díjas színművész emlékére

Kozák András Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, művészeti vezető, érdemes- és kiváló művész Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az akkori Vencsellőn született 1943. február 23-án.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1965-ben fejezte be. Előbb a szolnoki Szigligeti Színház, majd 1966 és 1991 között a Thália Színház, illetve az Arizona Színház művésze volt. 1991 és 2001 között az akkori Nemzeti Színházban játszott. Ezt követően 2003-ig a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja és művészeti vezetője volt. Itt nemcsak játszott, hanem több darabot rendezett is. 2004-ben szegődött a Vidám Színpadhoz.

 

{jamedia src="https://www.youtube.com/watch?v=w0ogYz6-N8U" type="video" mtype="youtube"}

 

Olyan szerepek fűződnek a nevéhez, mint a Mester a Mester és Margaritá-ban, Claudius a Hamlet-ben vagy Bánk bán. Utoljára két Shakespeare-darabban lépett színpadra, az Ahogy tetszik-ben Frigyes herceget, a Tévedések vígjátéká-ban Égeont alakította.

Moziszínészként a magyar filmtörténet kiemelkedő alkotásaiban szerepelt, köztük Jancsó Miklós alapműveiben, a Fényes szelek-ben és a Szegénylegények-ben, a Csend és kiáltás-ban, a Pesti háztetők-ben, a Sodrásban című drámában és a Lámpás-ban, amelyben Bessenyei Ferenc és Latinovits Zoltán partnere volt.

 

{jamedia src="https://www.youtube.com/watch?v=_GpuRHwjg30" type="video" mtype="youtube"}

 

Számos emlékezetes televíziófilm is köthető Kozák András nevéhez, az És mégis mozog a föld, az Oszlopos Simeon, A falu jegyzője, a Meztelenül és a Kreutzer-szonáta.

Sikeres sorozatokba is hívták, előbb a Lindában kapott szerepet, majd a Kisvárosban húzta magára a határőrök parancsnokának egyenruháját.

Életének utolsó napjait kórházban töltötte, agydaganata volt. 2005. február 24-én hunyt el, 62. születésnapját csak néhány órával élte túl. Sírja a Farkasréti temetőben található.

 

{jamedia src="https://www.youtube.com/watch?v=AYkzCWDJIBo" type="video" mtype="youtube"}

 

Özvegye Drahota Andrea színésznő, két gyermeke született: Ágnes, aki színésznőként végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1989-ben és Madaras Józsefhez ment feleségül, valamint Dénes, aki informatikus lett.

Kozák Andrást 1971-ben és 1978-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. A színművész 1981-ben érdemes művész, 1990-ben kiváló művész címet kapott, majd 1993-ban Magyar Művészetért-díjban, 1996-ban Kossuth-díjban részesült. 2013-ban adták át a Kozák András-stúdiószínpadot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.

ATEMPO.sk / Litera
Fotó: Urbán Tamás (Fortepan)