60 éves Sipos F. Tamás énekes

Ma ünnepli 60. születésnapját Sipos F. Tamás, az Exotic egykori énekese.

Tamás Budapesten látta meg a napvilágot 1964. február 23-án. 5 éves koráig Párizsban élt, majd 1976-ban családjával Rómába költözött, ahol apja katonai attaséként dolgozott. Itt ismerkedett meg a rockzenével.

Hazatérte után a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, közben négy középiskolás osztálytársával megalakították a The Brokies zenekart. Eleinte a Malévnál dolgozott jegykezelőként, majd fogtechnikusnak állt, közben több zenekarban is kipróbálta magát, előbb gitárosként, majd énekesként.

 

{jamedia src="https://www.youtube.com/watch?v=4vttqNal4Ms" type="video" mtype="youtube"}

 

1986-ban az Aorta Fesztiválon csatlakozott az Exotic zenekarhoz, amellyel meg is nyerték a döntőt, így állandó tagja és frontembere lett az együttesnek. A nyereményük egy kislemezszerződés volt, melyet a Magyar Rádió 22-es stúdiójában rögzítettek, Hiába provokál címmel. A Bikini együttes gitárosa, Németh Alajos segítségével leszerződtek a Hungaroton kiadóhoz, ahol az elkövetkező években négy nagylemezt is rögzítettek. A 2. lemezen (Exotic II.) szerepelt az együttes legnagyobb slágere, a Trabant.

 

{jamedia src="https://www.youtube.com/watch?v=tcqLB7SUMbw" type="video" mtype="youtube"}

 

Az Exotic 1993-ban feloszlott, Sipos F. Tamás pedig szólókarrierbe kezdett, hat nagylemezt jelentetett meg, rajtuk olyan népszerű dalokkal, mint a Buli van vagy a Nincs baj baby, melyeket a rádióállomások is sokszor játszottak. 2004-ben egy koncert erejéig újra összeállt az Exotic.

Cipő halála után a Republic zenekar énekese is volt, de csak alig egy évig. Azóta újra szólóénekesként tevékenykedik. 2017-ben ismét összeállt az Exotic, egy évig eredeti felállásban zenéltek, és kiadták az Isten hozott! című albumot, ám 2018 novemberének végén lecserélték Sipos F. Tamást, helyére Márton „Kor” Csaba érkezett énekesnek.

Tamást 2023-ban láthattuk az Ázsia Expressz műsorban is a TV2-n fiával, Danival.

 

{jamedia src="https://www.youtube.com/watch?v=pvwz8DqrqYU" type="video" mtype="youtube"}

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Sipos F. Tamás FB