Ma ünnepli születésnapját Varga Izabella vajdasági származású színésznő, akit a Barátok közt sorozat tett közismertté.
Óbecsén (akkori Jugoszlávia) látta meg a napvilágot 1973. április 4. A színészethez már egészen korán közeli élmények fűzték, mivel gyermekszínészként az Újvidéki Televízió gyermek- és ifjúsági műsoraiban volt műsorvezető.
Eközben megismerkedett testvére jóvoltából a búvárkodással. Fekete öves karatés, illetve a délszláv háború idején a Jugoszláv Néphadsereg katonai felderítő búváraként osztották be. Harci feladatban azonban nem vett részt.
1991-ben végezte el gimnáziumi tanulmányait, mint természettudományi szakmunkatárs. 1992-ben beiratkozott a Újvidéki Egyetem pszichológia karára de tanulmányait nem fejezte be.
1993-ban a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiósa lett. 1995-ben a kecskeméti Katona József Színház színésze lett.
1998 és 2001, majd 2002 és 2021 között játszott a Barátok közt című televíziós sorozatban, ahol dr. Balogh Nórát alakította.
Lendvai Zoltán, lányai Sára és Anna. 2018-ban és 2019-ben Anna feltűnt a Barátok közt-ben, ahol néhány epizódban a fiatal Balogh Nórát alakította.
Április 1-én mutatkozott be a nagyközönség előtt az HBO Max-on Bánszki Kristóf kisjátékfilmje, a Szelfi Egyetem. A film emblematikus tanárnőjét Varga Izabella alakítja.
Roni, ATEMPO.sk
Fotó: RTL Klub