Ma ünnepli születésnapját Schell Judit Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész.
Debrecenben látta meg a napvilágot 1973. április 16-án. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1995-ben végezte el Kapás Dezső és Horvai István osztályában.
A főiskola után a Radnóti Miklós Színház művészeként kezdte a pályát, ahol 8 évet töltött el. 2003-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött. 2012-től a Thália Színház tagja, 2018-2021 között a színház művészeti vezetője volt. Jelenleg az Örkény Színházban és a 6színben is játszik.
A nagyközönség a Szomszédok című tévésorozatban ismerte meg, emellett több játékfilmben is szerepelt. Láthattuk az Életképek, a Csak színház és más semmi, a Terápia sorozatokban, a Sorstalanság, a Brazilok, a Csak szex és más semmi, a Post Mortem filmekben.
Az RTL Zámbó Jimmyről szóló A Király sorozatában Edit asszonyt alakítja, valamint a most mozikba került Műanyag égbolt című animációs sci-fiben is szerepel.
A 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójának ő volt az egyik zsűritagja.
Munkásságát 2000-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 2006-ban a Magyar Filmkritikusok díját és a Súgó Csiga díjat is átvehette. Szintén 2006-ban a monte carlo-i filmfesztivál legjobb női főszereplőjének járó díját is ő kapta a Csak szex és más semmiben nyújtott alakításáért. 2007-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta meg, 2017-ben Érdemes művész lett.
Három gyermeke van. 2020 nyara végén Spanyolországba költözött egy évre gyermekeivel, ahol tanulmányokat folytatott.
Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Csak színház és más semmi