Ma ünnepli 45. születésnapját Peller Károly színész, operetténekes, aki 1998 óta a Budapesti Operettszínház egyik vezető szólistája.
Budapesten látta meg a napvilágot 1979. május 27-én id. Peller Károly és Splény Klára gyermekeként. 1985–1993 között a Grassalkovich Antal Általános Iskolában tanult.
A Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában érettségizett (1993–1997), majd a Budapesti Operettszínház Zenés-színészképző Stúdiójában végzett 1998-ban. Ezután a színház szerződtette is. Mellette 1998–2001 között több szerepet játszott vendégként a Győri Nemzeti Színházban.
Közben (1997–1998) tanult a KOTK marketing- és reklámmenedzser szakán, 2012–2015 között pedig a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán. 2013–2016 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor képzését. 2016–2018 között elvégezte a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterképzését is.
Részt vett Oleg Tabakov (RUS) és Daniel Mesguich (FR) színészmesterség kurzusain. 2006 és 2009 között a bécsi Volksoper vendégszólistája volt.
A TV2 Jóban Rosszban című sorozatának a szereplője is volt. 2017-ben szerepelt A nagy duett című műsorban, duettpartnere Stohl Luca volt.
Fellép prózai, operett és musical szerepekben is. Bóni szerepét játszotta Baden-Baden-ben, 2005-ben a Südwestrundfunk (SWR) televíziós társaság által készített a Die Csárdásfürstin című operettben. Szintén Bóni szerepét énekli A Csárdáskirálynő magyar és német nyelvű cd felvételén. Résztvevője a Kálmán Imre jubileumi CD kiadványának. 2009-ben jelent meg EZ OPERETT! című albuma, amely előkelő helyen szerepelt a MAHASZ toplistáján. Ezt követte 2011-ben az EZ OPERETT 2. – KETTECSKÉN című CD, mely szintén nagy siker hozott. 2013-ban az EZ KARÁCSONY! című albumával kilépett az operett műfajának kereteiből is. 2017-ben újra az operett műfaját népszerűsítette az Operett slágerek – Sláger operettek CD-vel. A Karinthy Színház siker musicaljének, a Tanár úr, kérem!-nek CD felvételének létrejöttét nem csak szereplőként, de producerként is jegyzi. 2020-ban egy hiánypótló CD-vel jelentkezett Hosszú az éjszaka… - Eisemann Mihály slágerei címmel.
Munkásságát 2002-ben Nívó-díjjal tüntették ki, 2004-ben Az évad legjobb mellékszereplője díjra jelölték a magyar kritikusok. 2011-ben az „Év operett színésze“ volt. 2017-ben átvehette a Kálmán Imre-emlékplakettet, 2018-ban és 2019-ben a Karinthy Színház Közönségdíját, 2018-ban Honthy-díjat, 2023-ban Rátonyi Róbert-díjat.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: TV2