Ma ünnepli 40. születésnapját ByeAlex Fonogram-díjas énekes, dalszerző, producer, az X-Faktor korábbi zsűritagja.
Kisvárdán látta meg a napvilágot 1984. június 6-án Márta Alex néven. Alap- és középfokú iskoláit a fényeslitkei Kossuth Lajos Általános Iskolában és a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégiumban végezte. A Miskolci Egyetem bölcsészkarán filozófusként diplomázott.
Viszonylag fiatalon kezdett foglalkozni a zenével, de ezt kezdetben saját kedvtelésből, elsősorban a húga és szülei szórakoztatására tette. Például PC-játékok hangjait vágta össze és készített vicces remixeket. Egyetemistaként amatőr zenekarokban kezdett komolyabban a zenével foglalkozni. Ekkor íródott első nagyobb sikert elért dala, a Csókolom. Az egyre ismertebbé váló előadó pszichedelikus-posztrock témákat dolgoz fel és remixlemezeket ad közzé. 2012-től ByeAlex néven szólókarrierbe kezdett.
Bár korábban már több kislemeze megjelent, valójában az Eurovíziós Dalfesztivál 2013-as magyar nemzeti válogatójában, A Dalban tett szert ismertségre. Kedvesem című szerzeménye képviselte Magyarországot a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon Malmőben, amelyet maga adott elő és a versenyen 10. helyezést ért el.
2013-ban jelent meg első szólólemeze Szörpoholista címmmel. Ezt követően több kislemezzel és albummal is jelentkezett.
ByeAlex mára Magyarország egyik legismertebb előadóművésze. Zenekara, a 2015-ben alakult ByeAlex és a Slepp évek óta koncertezik a legnagyobb fesztiválokon.
Több fiatalabb, kevésbé ismert előadót karolt fel APU néven. 2019-ben Fiatalon címmel jelent meg közös száma pølaval, majd legközelebb 2021 februárjában publikálták alkalmi kapcsolatokról szóló új számukat Fehér Hollóval.
2016-tól 2022-ig az X-Faktor zsűritagja, a nyolcadik, kilencedik, tizedik és tizenegyedik évad győztes mentora. Ő volt az első, aki már a műsor ideje alatt elkezdett dalokat írni a mentoráltjainak. Így ismerhette meg az ország az USNK-t, Stolen Beat-et, Manuel-t, Ruszó Tibit, ALEE-t és Solyom Bernadettet, akik megnyerték vagy az élmezőnyben végeztek a tehetségkutatóban.
Roni, ATEMPO.sk
Fotó: RTL