40 éves Trokán Anna színésznő

Ma ünnepli 40. születésnapját Trokán Anna színésznő.

Budapesten látta meg napvilágot 1984. június 29-én Trokán Péter és Papadimitriu Athina gyermekeként, akik 11 éves korában elváltak. Édestestvére Trokán Nóra. Mindannyian színészek. Óvodás koráig csak görögül beszélt. A nyarakat ha teheti nagyon szívesen tölti Görögországban. Nagyszülei egy egyiptomi görög kolóniából kerültek Magyarországra. Nagyapja pilóta volt. 

Anna bár húgával sok időt töltött a színházban, színházi emberek között, zenéltek, táncoltak, balettre jártak, gyerekként még orvosnak készült, a Szent Margit Gimnázium biológia szakára járt. Tizenhat évesen azonban rájött, hogy a színészet az ő szakmája is. Érettségi után a Színház- és Filmművészeti Egyetemre felvételizett, de elsőre nem vették fel. Előbb, még harmadikos gimnazista korától Földessy Margit drámastúdiójába, majd gimnázium után a Pesti Magyar Színiakadémiára járt, ahol meghatározó élménye volt, hogy az István, a királyban is szerepelhetett, ahol féltestvére Réka láthatta őt úgy, mint ő a szüleit.

 

 

2005-ben, húgával egyszerre vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol zenés színészi szakon, Huszti Péter és Kerényi Imre osztályába járt. Diplomázását követően, Eperjes Károly, mint a veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója főiskolai vizsgaelőadását megnézve hívta a teátrumhoz. De Trokán Anna ekkor még a Budapesti Kamaraszínházat választotta, ott töltötte gyakorlóidejét. Egy év után Eperjes Károly újra megkereste és Szinetár Miklós, Szergej Maszlobojscsikov és Valló Péter rendezők neveivel vidékre csábította a fiatal színésznőt. 2015-től szabadúszó, Veszprémből visszaköltözött Budapestre – azóta a Nemzeti Színházban, Nyíregyházán, Veszprémben és a Váci Dunakanyar Színházban játszik.

Színházban játszott az Anna Kareninában, a Szentivánéji álomban és a Jeanne D'Arcban. A tévében a Casino, 200 első randi, Hotel Margaret, Drága örökösök, Családi kör sorozatban láthattuk, de a 2014-ben bemutatott Herkules című amerikai filmben is feltűnt. A Lajkó - Cigány az űrben című vígjátékban testvérével szereplet.

A PapadimiTRió nevű formációt édesanyja 2009-ben vetette fel először, melyben azóta többször, Papadimitriu Athina, Trokán Anna és Nóra együtt énekelve lépett fel különböző rendezvényeken.

 

 

Lovagol is, édesanyjával többször fellépett már Nyíregyházán, a Nyírségi Vágta alkalmával. 12 évig dzsesszbalettezett. 2020-tól terepfutóként is gyakran találkozhatunk vele különböző versenyeken.

Első férje a brit Stuart Relph, a The Biebers zenekar egyik alapítója, dalszerzője, színházi szakember volt. Azóta már új párra talált és 2017. június 25-én megszületett kisfia, Károly is.

2012-ben Junior Prima díjat kapott és átvehette a Story Értékdíjat is, 2013-ban a legjobb színésznőnek választották a Városmajori Színházi Szemlén, majd megkapta a veszprémi Petőfi Színház közönségdíját is.

ATEMPO.sk
Fotó: greendex.hu